EXTRA

Erre az NB II-es oddsra már most le kell csapni!

  • varin

Nem érdemes megvárni, amíg lecsökken az odds az NB II egyik legerősebb és legszerényebb csapata között.

Vasárnap délután ismét NB II-es forduló, immáron a negyedik. Nem nevezhető éppen a forduló rangadójának a Szentlőrinc-Vasas találkozó, ám nem nehéz értéket találni a vendégek 1.70-es szorzójában.

Fotó: Vasas FC

Bár kétségtelen, hogy az újonc Szentlőrinc eddig nagyon impozáns teljesítményt nyújt, hiszen senki sem várta, hogy a Szolnok, Gyirmót, Szeged trió ellen 4 ponttal kezdenek majd, ám jól tudjuk, az angyalföldi csapat jelentősen más kávéház. 

A Vasas a hétvégén végre megszerezte első győzelmét, így talán átszakadt a gát Balajti Ádáméknál, elindulhatnak a hőn áhított feljutás felé a Merkantil Bank Ligában. Sok botlás nem is fér bele a XIII. kerületieknek, már a Csákvár elleni találkozót megelőzően is olyan pletykákat lehetett hallani, hogy ha nincs győzelem, Bene Ferenc repül.

A két együttes között hatalmas a különbség, már akkor is, ha a csapatértéket nézzük, hiszen amíg a Szentlőrinc 1.45 millió eurós értékkel szerénykedik, addig a fővárosi csapatot közel 5 millió euróra taksálja a Transfermarkt.

A találkozót ráadásul Kozármislenyben rendezik, így a hazai pálya sem szól igazán a Szentlőrinc mellett. Mindezek fényében az 1.70-es szorzó nagyon értékesnek tűnik, amely véleményünk szerint hamar csökkenni fog.

{"headTitle":"Szentlőrinc-Vasas","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-08-16 17:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Vasas","odds":"1.7","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3374660] 2020-08-16 17:30:00 Szentlorinc - Vasas Budapestx;