Tipp

Egy zseniális 10-es oddsra bukkantunk - ezt kötelező megjátszani?!

  • Cesc18
megosztom

Pénteken elrajtol a 2020-as snooker-világbajnokság, ez a hosszútávú tipp pedig komoly értékkel kecsegtet.

Július 31-én, pénteken délelőtt a legendás Crucible Színház falai között kezdetét veszi a 2020-as snooker-világbajnokság, a világelső és címvédő Judd Trump pedig történelmi hőstettre készül.

Embed from Getty Images

Akik nem követték egész szezonban a snookert, azok számára szokatlan lehet, hogy az idei kiírásnak bizony nem az ötszörös bajnok Ronnie O'Sullivan a topfavoritja. A Rakéta ugyan játszott egy-egy döntőt, ám a 2019/2020-as snooker-szezont egyértelműen a címvédő Trump uralta. 

A 30 éves angol játékos hat pontszerző tornát nyert meg, amire korábban egy szezon alatt soha senki nem volt még képes. 

Hihetetlen teljesítmény és még inkább elképesztő, hogy regnáló világbajnokként tudott dominálni. Egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a bukmékerek erősorrendjének élén Trumpot találjuk. De nagyon nem lesz egyszerű dolga, ha címet akar védeni, hiszen mindenki az ő skalpjára vadászi és ne felejtsük el, hogy ott van a Crucible-átok is. A sheffieldi színházban ugyanis még soha senkinek nem sikerült az első világbajnoki címe után rögtön dupláznia. 

{"headTitle":"Snooker-vb, Végső Győztes","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-07-31 11:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Judd Trump","odds":"3.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Ronnie O'Sullvan","odds":"5.50","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Neil Robertson","odds":"6.50","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Mark Allen","odds":"15.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Mark Selby","odds":"15.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}

Trump tehát a topfavorit, mögötte viszont rettentően sűrű a mezőny. Papíron a legnagyobb kihívója Ronnie lehet, ám az ötszörös világbajnok elég érdekes nyilatkozatokat tett az elmúlt hetekben. A szigorú biztonsági előírások miatt ki kell mozdulnia a komfortzónájából, ehhez pedig egyáltalán nem fűlik a foga. 

Nem tudom, hogyan fogom ezt elviselni. Annyira azért nem szeretem a snookert, hogy ennyit szenvedjek érte.

"A versenyek alatt szeretek elmenni futni, vagy konditerembe. Barátokkal is szoktam találkozni, és fontos, hogy olyan ételeket egyek, ami a kedvemre való. Nagyon fontos számomra a táplálkozás, mint ahogy a futás is, napi 12 km az adagom. Ez az én én gyógyszerem már vagy húsz éve. Az tud jól játszani, aki szeret játszani. Akinek nincs kedve, az nem fog jól játszani." - olvasható a hosszabbitas.hu-n

Ronnie neve mellé tehát nyugodtan tehetünk egy óriási kérdőjelet. 

Forma alapján Neil Robertsonra és Mark Allenre is oda kell figyelni. Utóbbira nagyon kíváncsiak leszünk, egyáltalán nem számít vb-specialistának, de könnyen lehet, hogy most jött el az ő ideje. 

Természetesen számolni kell Mark Selby-vel, Shaun Murphy-vel, John Higginsszel és Ding Junhuival is. Ugyan nem volt kiemelkedő szezonjuk, de bármikor képesek lehetnek megrázni magukat. Különösen veszélyes Selby, aki nagy küzdő és a "B" játékával is képes meccseket nyerni. 

 

>>>REGISZTRÁLOK AZ UNIBETRE ÉS KÉREM A 20.000 HUF KEZDŐ BÓNUSZT ÉS A 3.000 HUF EXKLUZÍV INGYENES FOGADÁST!<<<

 

Mire fogadjunk?

Az   -nél remek hosszútávú fogadásokat köthetünk. Van piac például arra, hogy 90.5-nél több vagy kevesebb 100-as brék születik, illetve, hogy 144.5-nél magasabb vagy alacsonyabb lesz a vb legmagasabb brékje. 

Amin megakadt a szemünk, hogy 10.00-szeres oddsot kínál az iroda arra, hogy minden mérkőzésen lesz legalább egy 100-as brék.  

Kíváncsiságból megnéztük a tavalyi vb statisztikáját és mindössze egy olyan meccset találtunk, amikor nem született 100-as brék. Ez alapján a 10.00-szeres oddsban azért komoly érték lapul. Az első kört kell túlélnie a tippnek és onnantól már sínen van. Mivel már az első körben is 10 nyert frémig mennek a küzdelmek, így nincs is olyan meccs, ahol 0.5-ös line-t kapunk a 100-as brékekre, tehát kivétel nélkül mindenhol várnak legalább egyet a bukik.  

Hol találom ezt a tippet?
Unibet >>> Sznúker >>> Végső Győztes >>> Tournament Predictions (World Championship 2020) >>> A torna minden mérkőzésén szereznek egy százas bréket
{"headTitle":"Snooker-vb 2020","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-07-31 11:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"A torna minden mérkőzésén szereznek egy százas bréket - IGEN","odds":"10.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}

 

megosztom