Felkészülés

Félidős tippekkel próbálkoznánk a PSG-Celticen

A PSG eddig két gyengébb ellenfél ellek készült, de a skót Celtic sem biztos, hogy komoly erőpróba elé állítja Neymarékat.

A francia PSG számára már hónapokkal ezelőtt befejeződött a bajnokság, amelyet természetesen meg is nyert. A párizsiak számára a többhetes kényszerszünet nem biztos, hogy rosszul jött, így ugyanis teljes nyugalomban és teljes kerettel készülhetnek a Bajnokok Ligája folytatására.

A PSG végső sikerére hatszoros szorzót fizetnek a bukik, a témáról bővebben ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

Tomas Tuchel legénysége már hetek óta elkezdte a felkészülést a folytatásra, az elmúlt napokban pedig két nagyarányú győzelmet is aratott. A francia kettőben hatodik helyen zárt Le Havre ellen 9-0-ra, a belga élvonalból tavasszal kieső Waasland ellen pedig 7-0-ra nyertek Neymarék.

Nyilván nem világverő ellenfelekről van szó, ráadásul az is biztos, hogy a hosszú szünet után ezek a csapatok nagyon távol lehettek a csúcsformától, de azért ezek a gólszámok önmagukért beszélnek. Ami külön figyelemre méltó, hogy a PSG nagy sztárjai egyaránt ontották a gólokat, szóval van miért bizakodnia a szurkolóknak az augusztusi folytatást illetően.

A Celtic az augusztus 1-én rajtoló bajnokságra készül - most épp' Franciaországban. A kelták a Nice és a Lyon ellen léptek pályára eddig, vagyis ők más utat választottak és egyből nívós ellenfelekkel csaptak össze.

[3359027] 2020-07-21 19:00:00 Paris Saint Germain - Celticx;5

A skótok sok sót azért nem ettek meg ezeken a meccseken, így a PSG ellen is bravúr lenne a jó eredmény. Átlagosan 1.25-1.30 körül lehet fogadni a hazaira, ami azért sokat sejtet az esélyekről.
 

Mire érdemes fogadni?

Bár barátságos mérkőzéseken nagyon óvatosan illik bánni az alacsony szorzókkal, most több tényező is indokolhatja ezt az értéket. Ahogy fentebb írtuk, a PSG sztárjai úgy tűnik topon vannak, ez pedig a skót védelem számára nem sok jót ígér.

A meccset ugyan nézők nélkül, de a PSG stadionjában rendezik meg, szóval Neymarék tulajdonképpen hazai terepen játszhatnak egy jót.

Nyilván ajánlatos lesz megvárni majd a hivatalos kezdőcsapatokat, de Tuchel eddigi gyakorlata alapján számíthatunk rá, hogy az elején az alapcsapat fog játszani.

A bukik eredeti szorzóihoz képest a fogadók még jobban lenyomták a PSG oddsait, így viszont nincs könnyű dolgunk a választásnál.

A PSG eddigi két meccsén Tuchel az első félidőben erős kezdőt tett fel a pályára és a második félidőben cserélt csapatot. Éppen ezért gondoljuk úgy, hogy egy félidős fogadás talán jó választás lehet, hiszen ha valóban teljes arzenáljával állnak fel a franciák, akkor a Celticnek azért túl sok esélye nem lesz.

{"headTitle":"PSG - Celtic ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-07-21 19:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"PSG mindkét félidőben szerez gólt - Igen ","odds":"1.44","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Ázsiai hendikep - 1. félidő PSG -1 ","odds":"1.83","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3359027] 2020-07-21 19:00:00 Paris Saint Germain - Celticx;