Sportfogadás

11,5 milliót érő bombaszelvényt fogott egy budapesti fogadó!

megosztom

Ritkán látható kaszálás került napvilágra, de az elmúlt napok több hétszámjegyű nyereményt is hoztak.

Keddi nap lévén a Szerencsejáték Zrt. jó szokásához híven közzétette a múlt hét második felének legszebb fogásait, legérdekesebb statisztikáit. Nem akármilyen hetet zártak a fogadók, akik közül egy szerencsés játékos több, mint 11 millát kaszált megérzéseivel. Lássuk a toplistát.

Az imént említett budapesti tippmix-játékos 8 eseményen alapuló 6/8-as és 5/8-as kombinációja  abszolút kiemelkedik, ugyanis a 180 forintos alaptéttel – 5 040 forintos téttel – és a 270 forintos alaptét – 15 120 forintos össztét – mellett megfogadott tippsorok minden alkotóeleme helyesnek bizonyult. Márpedig a 6/8-as kombináció így 5 916 110 forintos, az 5/8-as kombináció pedig 5 655 317 forintos nyereményt jelentett, azaz mindent figyelembe véve a fogadó 11 millió 571 ezer 427 forintos nyereményt ünnepelhetett, kicsivel több mint 20 ezer forintos kockázatvállalás mellett.

  • Labdarúgás Juve Stabia - Chievo 1X2 Juve Stabia 3,45 Nyertes
  • Labdarúgás Malaga - Alcorcon 1X2 Malaga 2,38 Nyertes
  • Labdarúgás Ud Extremadura - Sp. Gijón 1X2 Ud Extremadura 3,50 Nyertes
  • Labdarúgás Tenerife - Lugo 1X2 Lugo 5,00 Nyertes
  • Labdarúgás Ponferradina - Almería 1X2 Ponferradina 2,59 Nyertes
  • Labdarúgás Spezia - Venezia 1X2 Venezia 5,25 Nyertes
  • Labdarúgás Fuenlabrada - Elche 1X2 Fuenlabrada 2,38 Nyertes
  • Labdarúgás West Ham - Watford 1X2 West Ham 2,40 Nyertes

Egy tiszaszőlősi sportfogadó sem panaszkodhatott tippjeinek alakulása láttán, ugyanis 2-es kötését 5 340 forintos téttel, rögtön hatszor is feladva jegyzett 6x851 730 forintos, azaz összességében 5 millió 110 ezer 380 forintos kifizetést.

  • Labdarúgás Barcelona - Osasuna 1X2 + mindkét csapat szerez gólt vendég és igen 29,00 nyertes
  • Labdarúgás Mallorca - Granada 1X2 + mindkét csapat szerez gólt vendég és igen 5,50 nyertes

Egy pécsi tippmix-játékos döntetlenekre építő 5-ös kötését 1 500 forintos téttel, mindjárt négy alkalommal is játékba bocsátotta, hibátlan megérzései révén pedig 4x646 806 forintot, azaz mindent összegezve 2 millió 587 ezer 224 forintot nyert.

  • Labdarúgás Burnley - Wolverhampton 1X2 Döntetlen 2,95 Nyertes
  • Labdarúgás Birmingham - Charlton 1X2 Döntetlen 2,89 Nyertes
  • Labdarúgás Bologna - Napoli 1X2 Döntetlen 3,75 Nyertes
  • Labdarúgás Sassuolo - Juventus 1X2 Döntetlen 4,15 Nyertes
  • Labdarúgás Udinese - Lazio 1X2 Döntetlen 3,25 Nyertes

Egy szekszárdi tippmixelő jegyezte a hét egyik legkiemelkedőbb, élő fogadást is tartalmazó szelvényét: 6-os kötése 1 000 forintos tétre biztosított 498 390 forintos kifizetést.

  • Labdarúgás Manchester City - Bournemouth (Élő) 1X2 + Mindkét Csapat Szerez Gólt Hazai És Igen 2,85 Nyertes
  • Labdarúgás Newcastle - Tottenham (Élő) Mindkét Csapat Szerez Gólt Igen 1,60 Nyertes
  • Labdarúgás Bologna - Napoli (Élő) 1X2 Döntetlen 3,45 Nyertes
  • Labdarúgás Arsenal - Liverpool 1X2 + Mindkét Csapat Szerez Gólt Hazai És Igen 5,50 Nyertes
  • Labdarúgás Sassuolo - Juventus 1. Félidő - Hendikep 1:0 Döntetlen 3,00 Nyertes
  • Labdarúgás Crystal Palace - Manchester Utd. Hendikep 1:0 Manchester Utd. 1,92 Nyertes
     


>>>REGISZTRÁLOK AZ UNIBETRE ÉS KÉREM A 20.000 HUF KEZDŐ BÓNUSZT ÉS A 3.000 HUF EXKLUZÍV INGYENES FOGADÁST!<<<


A TippmixPrón is születtek fokozott figyelmet érdemlő fogadások. Ezek sorából egy 8/9-es kombinációt emelnek ki, amelyet egy tippmixpro-játékos kétszer is megfogadott, egyenként 999 forintos össztét mellett. És ugyan egy rontott megérzés szerepelt a szelvényeken, a fogadó ennek ellenére is 2x487 620 forintos, tehát összesen 975 240 forintos számlagyarapodást regisztrált.

  • Labdarúgás Kashima A. - Yokohama Fm Vendégcsapat Szerez Gólt Mindkét Félidőben? Igen 2,67 Nyertes
  • Labdarúgás Yokohama Fc - Kawasaki Frontale Vendégcsapat Szerez Gólt Mindkét Félidőben? Igen 2,11 Nyertes
  • Labdarúgás Sanfrecce Hiroshima - Cerezo Osaka Vendégcsapat Szerez Gólt Mindkét Félidőben? Igen 4,50 Nyertes
  • Labdarúgás Kashiwa R. - Shonan Bellmare Hazai Csapat Szerez Gólt Mindkét Félidőben? Igen 2,60 Nyertes
  • Labdarúgás Fc Tokyo - Urawa Rd Hazai Csapat Szerez Gólt Mindkét Félidőben? Igen 3,30 Nyertes
  • Labdarúgás Vissel Kobe - Shimizu Sp Hazai Csapat Szerez Gólt Mindkét Félidőben? Igen 2,04 Nyertes
  • Labdarúgás Gamba Osaka - Oita Trinita Hazai Csapat Szerez Gólt Mindkét Félidőben? Igen 3,00 Nyertes
  • Labdarúgás Vegalta Sendai - Sapporo Hazai Csapat Szerez Gólt Mindkét Félidőben? Igen 3,30 Nyertes
  • Labdarúgás Nagoya Ge - Sagan Tosu Hazai Csapat Szerez Gólt Mindkét Félidőben? Igen 2,76 Vesztes

 

Nektek volt valami nagy fogásotok az elmúlt napokban?
szerencsejatek.hu
megosztom