Premier League

A Liverpool és a Manchester City meccsére is fogadunk - tippek a PL-re

  • Tomihmv

Mindkét óriás kötelező győzelem előtt áll a hétvégén. Vajon mindkettejüknek összejön a siker?

Szalah a gólkirályi címért küzd.  - Fotó: twitter.com/lfc

Szombaton öt mérkőzés kerül terítékre a Premier League soros fordulójában, melyek közül jelen cikkünkben a Liverpool-Burnley és a Brighton-Manchester City ütközetekkel foglalkozunk, a tippjeinkből pedig egy kombit gyúrtunk össze.

Kezd magára találni a bajnok, vagyis a Liverpool, hiszen az utóbbi meccseken már korábbi önmagát idézte. Így pedig a sikerek sem maradtak el, hiába játszik folyamatosan tét nélküli találkozókat. A hátralévő találkozókon tehát már csak az a tét, hogy végül összejön-e a 100 pont az idény végén a gárdának, amelyhez az utolsó négy meccsén legalább nyolc pontot kellene szereznie, minderről egyébként hétközben is értekeztünk.

A Burnley jó szezont fut, jelenleg a 10. pozícióban tanyázik, de a hatodik, már Európa Liga indulást jelentő helyezéstől mindössze három pontra van. Az újrakezdéskor rögtön egy 5-0-s pofonba néztek bele a vendégek a Manchester City ellen, de azóta egy döntetlen mellett három siker a mérlegük, vagyis jó formában utaznak az Anfield Roadra.

Ugyanakkor a két csapat közt nagy a differencia, ráadásul a hazaiaknál alig lesz hiányzó (biztosan csak Matip marad ki), míg a vendégeknél öten (Cork, Barnes, Gibson, Mee, Lowton) is maródiak. Ha mindezekhez hozzátesszük azt, hogy a Liverpool az utóbbi években rendre megverte a Burnleyt, akkor nem is kérdés, hogy kire érdemes fogadni. Könnyen lehet, hogy Kloppék több gólos sikert aratnak végül, de nem agyaljuk túl a meccset, hanem csak szimplán behúzzuk a hazait.

[3056081] 2020-07-11 16:00:00 Liverpool - Burnleyx;

>>>REGISZTRÁLOK A CBET-RE ÉS KÉREM AZ 500 EURÓ ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


A kombink másik meccse a Brighton-Manchester City. A hazaiaknak nem volt könnyű sorsolása az újraindulást követően, hiszen az Arsenal, Leicester, Manchester United, Liverpool négyessel is találkoztak, illetve az utolsó helyezett Norwich-hoz is ellátogattak. Ugyanakkor ezen találkozókon hét pontot szereztek, vagyis bőven jól jöttek ki ezen intervallumból.

Mindezeknek köszönhetően a Brighton négy körrel a vége előtt nyolc ponttal előzi meg a 18. helyezett Bournemouth gárdáját, vagyis szinte borítékolható, hogy ezúttal is meghosszabbítja élvonalbeli tagságát.

A Manchester City számára sincs különösebb tét, hiszen a címvédést bukta, míg a harmadik helyezett Chelsea-vel szemben kilenc ponttal visz, vagyis mondhatni biztos az ezüstérme. A vendégek formája igen érdekes, hiszen hazai pályán bárkit elpáholnak (szerdán a Newcastle csapatát 5-0-ra, míg előtte egy héttel a Liverpoolt 4-0-ra verték), idegenben viszont az utolsó három bajnokijukat elbukták. Mindezekből kettőt a restartot követően, legutóbb meglepetésre Southamptonban kapituláltak.

Mindezt szeretné feledtetni Guardiola, aki hétvégén továbbra is csak és kizárólag Sergio Agüeróra nem számíthat, a hazaiaknál Alzate és Izquierdo hiányzik majd.

Mióta a Brighton feljutott a PL-be, azóta a Manchester City mindig legyőzte. Ezúttal is a vendégek számítanak jóval esélyesebbnek, és az előjelek alapján nagyon úgy fest, hogy nem is hibáznak szombaton. Ezt a meccset sem gondoljuk túl, simán húzzuk a kettest, megelégszünk a háromesélyben kapott oddssal, amit, ha a fenti tippünkkel összekombizunk, korrekt kis szorzót kapunk.

[3056080] 2020-07-11 21:00:00 Brighton & Hove Albion - Manchester Cityx;
{"headTitle":"Premier League kombi ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-07-11 16:00","footerTitle":"Eredő odds: 1.63","footerLink":"https://www.hatharomhun.com/fogadoirodak/cbet/go","events":[{"eventTitle":"Liverpool - Burnley // Liverpool","odds":"1.25","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"},{"eventTitle":"Brighton - Manchester City // Manchester City","odds":"1.30","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"}]}

 

>>>Számold ki a Tippkalkulátorral, hogy érdemes-e megtenni ezt a tippet<<<