Premier League

1.80-szoros tippünk van a Tottenham bajnokijára

  • Tomihmv

Papíron igen egyértelmű találkozóra kerül sor csütörtökön a Vitality Stadionban, ám mégsem a papírformára fogadunk.

A bukiknál Szonék a favoritok. - Fotó: twitter.com/spursofficial

Ha a tabellára és az újrakezdést követő eredményekre vetünk egy pillantást, akkor nem meglepő, hogy a bukmékerek szerint miért ennyire egyértelmű a Bournemouth-Tottenham ütközet. Azonban, ha a kulisszák mögé pillantunk, szerintünk nem éri meg behúzni a kettest, mi inkább a gólokra megyünk rá.

A hazaiak katasztrofálisan teljesítenek a restart óta, négyből négy vereség a mérlegük, ráadásul az utóbbi napokban igen nagy pofonokba is belefutottak. Igaz, a Bournemouthnak nem volt habkönnyű a sorsolása, de otthon simán szerezhetett volna pontot vagy pontokat a Crystal Palace (0-2) vagy a Newcastle (1-4) ellen. Idegenben viszont mondhatni belefértek a vereségek, hiszen a Wolvesnál (0-1) és a Manchester Unitednél (2-5) vizitált.

Ezen eredményeknek köszönhetően a déliek a kiesést jelentő 19. pozícióban tanyáznak, négy pontra az életet jelentő 17. helytől, ugyanakkor úgy, hogy a csütörtökivel eggyel több meccsük van hátra, mint a Watfordnak, vagyis még van esélyük bennmaradni.

Az eddig elhangzottak mellé még muszáj hozzátennünk, hogy a hazaiaknál Daniels, Stacey és Francis sem lép pályára sérülés miatt, míg Surman, Cook, illetve Mepham játéka erősen kérdéses.


>>>REGISZTRÁLOK A CBET-RE ÉS KÉREM AZ 500 EURÓ ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


Mindezek tükrében tényleg érthető, hogy miért számít ekkora esélyesnek a Tottenham, főleg úgy, hogy minőségibb csapattal rendelkezik (még Tanganga, Foyth, Dier és Alli hiányában is), ráadásul a Bournemouthtól jobb passzban is van.

Igaz, nincsenek teljesen kicsattanó formában Mourinhóék, hiszen a Manchester Uniteddal remiztek, a West Hamet lenyomták, de ezt követően kikaptak Sheffieldben, hétfőn pedig csak egy mázlis góllal verték az Evertont. Azon a meccsen pedig több játékos is összeszólalkozott, vagyis frusztráltak a londoniak, ami egyértelműen az idei eredménytelenségnek (BL-ben és a honi kupákból kizúgtak már, a PL-ben pedig csak a nyolcadik helyen állnak) köszönhető.

Így pedig nem fogadnánk a vendégekre, de a hazaiak teljesítményét elnézve rájuk sem, még pluszos hendikeppel sem. Szerintünk a gólokban lehet keresnivaló, hiszen egyik fél védelme sem remekel, ráadásul csak a győzelem az elfogadható mindkét gárda számára. Ezért az igen jól fizető 2,5-nél több találatot húzzuk be az ütközeten, ami már többször is, legutóbb ősszel zöldült a felek randevúján.

>>>Számold ki a Tippkalkulátorral, hogy érdemes-e megtenni ezt a tippet<<<

{"headTitle":"Bournemouth - Tottenham","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-07-09 19:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Több, mint 2,5 gól","odds":"1.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"}]}
[3056070] 2020-07-09 19:00:00 AFC Bournemouth - Tottenham Hotspurx;