Forma-1

Erre a tippre már most érdemes lecsapni?!

  • Cesc18
megosztom

Marad a száguldó cirkusz Spielbergben, a McLarennek tehát kinéz egy újabb eredményes versenyhétvége.

A mögöttünk hagyott hétvégén a sógoréknál lezajlott a 2020-as Forma-1-es szezon első futama. Az osztrák versenyhétvége legnagyobb részét az ezüst(fekete) nyilak dominálták, ám Lewis Hamilton 5 másodperces büntetésével végül elmaradt a kettős Mercedes-siker. Sőt, a hatszoros világbajnok brit még a dobogóról is lecsúszott, Valtteri Bottas mellett így Charles Leclerc és Lando Norris pezsgőzhetett.

Mind a Ferrari monacói, mind pedig a McLaren brit pilótája maximálisan elégedett lehetett az elért eredménnyel. Leclerc konkrétan úgy fogalmazott, hogy ez volt az eddigi legjobb teljesítménye, amióta a Forma-1-be került. Tény, hogy óriási csoda volt ezzel a Ferrarival megkaparintani a második helyet. Norris harmadik helye szintén parádés, életében először állhatott fel a száguldó cirkusz keretén belül a dobogóra. 

Úgy tűnik, hogy idén a McLaren tényleg komoly erőt képvisel majd. Ha nem is a Mercedes és a Red Bull kihívója, de a középcsapatok egyik, hanem a legjobbja lehet. Amíg a legtöbb csapat technikai problémákkal küszködött, addig az MCL35 és a Renault motor tökéletesen tette a dolgát. A két McLaren már a szombati időmérőn is remekelt, a vasárnapi futamban pedig az értékes rajthelyeket pontokra tudták váltani. Norris a dobogós helye mellett a leggyorsabb körért járó 1 pontot is bezsebelte, Carlos Sainzot pedig szintén a top 5-ben intették le, így a szezonnyitót követően a McLaren a konstruktőri második helyén áll. 

A száguldó cirkusz még egy futam erejéig marad Spielbergben, melyre hétvégén kerül sor. Néhány nap alatt aligha változnak majd komolyat az erőviszonyok, így a McLaren egy újabb eredményes futam elé néz.

Ehhez képest a     -nél 1.75-ös oddson fogadhatunk arra, hogy mindkét McLaren a pontszerző helyen végez.

Érdemes lehet erre már most lecsapni, hiszen egyrészről más irodákban ezt az opciót 1.70 alatt mérik, illetve egy újabb jól sikerült időmérő biztosan oddseséshez fog vezetni. 

{"headTitle":"Forma-1, Stájer Nagydíj","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-07-10 14:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Mindkét McLaren pilóta helyezése 1-10. között","odds":"1.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

>>>REGISZTRÁLOK A 22BET-RE ÉS KÉREM A 35 000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<

 

megosztom