Premier League

Ezt a londoni rangadót már nem bukhatja el a Chelsea

  • Tomihmv

Közel egy hete a West Ham otthonában kikapott a Chelsea, de vajon mire megy a Crystal Palace pályáján?

Jó a hangulat a Chelsea-nél. - Fotó: twitter.com/chelseafc

Kedden megkezdődik az angol Premier League 34. fordulója, a nyitómérkőzés pedig nem is akármi lesz, hanem egy londoni rangadó, avagy a Crystal Palace a Chelsea-t fogadja.

Nincsenek túl nagy formában a hazaiak, pedig a kényszerleállást követően sikerrel tértek vissza. Azonban a Bournemouth idegenbeli legyőzését követően zsinórban három vereséget számlálnak, amelyek közül a Liverpool és a Leicester elleni pofon még idegenben is nagynak számít, míg a Burnley elleni hazai vereségre nincs magyarázat. Mindez pedig úgy meglepő, hogy nem volt és most sincs sok hiányzójuk, kedden is csak Kelly, Schlupp és Tomkins marad ki.

A Sasok tehát egyre hátrébb helyezkednek el a tabellán, perpillanat mindössze a 14. pozíciót foglalják el. Aggódniuk ugyanakkor a kiesés miatt nem kell, ugyanis ha még egy pontot szereznek, vagy a kieső helyen tanyázók egyszer is botlanak, akkor már matematikailag is bennmaradnak. Európától viszont nagyon messze vannak, így könnyen lehet, hogy a szezon vége nem sikerül számukra, hiszen lényegében tét nélküli találkozók várnak rájuk.


>>>REGISZTRÁLOK A CBET-RE ÉS KÉREM AZ 500 EURÓ ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


Ami a vendégeket illeti, a Chelsea számára még bőven van tét a hátralévő öt fordulóban, hiszen ezen intervallumban dől el, hogy a csapat jövőre is ott lesz-e a Bajnokok Ligájában vagy sem. Ráadásul még a harmadik helyre is van bőven esélye, hiszen jelenleg úgy negyedik, hogy csak egy ponttal van lemaradva a Leicester mögött, igaz, az ötödik helyezett Manchester United gárdáját mindössze két egységgel előzi meg.

A Kékek formájára összességében nem lehet panasz a visszatérést követően, hiszen ötből négy meccset is behúztak, viszont közel egy hete városi rangadón meglepetésre kikaptak a West Ham otthonában. Azt a pofont a Watford hétvégi kiütésével feledtették, de az biztos, hogy kedden nem árt óvatosnak lenniük a Selhurst Parkban, nehogy ismét a késbe szaladjanak.

Lampard csapata tehát összességében sokkal jobb passzban van, és még úgy is minőségibb játékerőt képviselhet a hét elején, hogy a középpályán Kanté és Kovacic is kimarad sérülés miatt. Mindezek után, illetve figyelembe véve a felek utolsó négy egymás elleni meccsét (rendre a Chelsea nyert), mi a vendégekre fogadunk. Méghozzá -1-es ázsiai hendikeppel, ami csak akkor veszítene, ha Lampardék nem nyernének.

>>>Számold ki a Tippkalkulátorral, hogy érdemes-e megtenni ezt a tippet<<<

{"headTitle":"Crystal Palace - Chelsea","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-07-07 19:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Chelsea -1 (ázsiai hendikep)","odds":"1.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"cbet"}]}
[3056072] 2020-07-07 19:00:00 Crystal Palace - Chelseax;