A La Liga 33. fordulójában kerül sor a Leganes-Sevilla összecsapásra, amely első blikkre elég egyértelműnek tűnhet, hiszen a tabellán negyedik látogat a kiesőjelölthöz. Igen ám, csak a Sevilla négy meccse nyeretlen, még ha ezeken egytől egyig döntetlent is ért el, valahogy nem akar összejönni a három pont. Márpedig amennyiben a top4-ben akarnak végezni Jesus Navasék, ezeket az összecsapásokat hozni kéne, hiszen a Getafe és a Villarreal is ott lohol a nyakukon.
A szünetről való visszatérés jól sikerült Julen Lopetegui csapatának, ugyanis nem kis diadalt aratva a városi rivális Betist verték 2-0-ra. A baj csak az, hogy az azóta begyűjthető 12 egységből csupán 4 jött össze, legutóbb a Valladoid ellen kellett kaparniuk szinte az egész meccsen át, hogy legalább a remi meglegyen. Akkor Ocampos vitte be az egyenlítő találatot - az argentin szélső az egész szezon során remekel és már 11 gólnál jár, míg holland csatárjuk, Luuk De Jong 7-et jegyez. Kilencesként ez nem valami nagy teljesítmény és pont, hogy a támadószekcióból hiányzik az a kis plusz, ami hozhatná a sikereket.
Lopetegui mindenesetre nem nagyon tud erősebb hármast kitenni a pályára, így ebben a viszonylatban nem várható változás. Egyetlen kihagyójuk lesz, mégpedig az eltiltott Franco Vázquez, akinek a helyén Joan Jordan kezdhet. Reguilon is visszatérhet, mégpedig Escudero kárára. A hazai oldalon Bustinza visszatérhet eltiltásából, Guido Carillo azonban biztosan nem játszhat, de Óscar Rodriguez is kisebb sérüléssel küszködik.
A Sevilla tehát gyakran szenved a támadásépítésben, de még akkor is figyelemre méltó, hogy 9 meccse veretlenek, ha ebből 6 döntetlennel zárult. A Leganes ellen még a legjobb formájukra sem lesz szükség ahhoz, hogy beszögeljenek párat, hiszen az Uborka Termesztők csak 5 sikert jegyeznek az eddigi 32 fordulóból és átlagban 1,44 gólt kapnak, de csak 0.75-öt szereznek bajnokinként.
Biztos, ami biztos, levédtük tippünket, nehogy megint blamába keveredjenek Navasék, de ez a fogadás csak akkor bukna teljesen, ha a Leganes behúzná a meccset, erre pedig az utóbbi 10 La Liga összecsapásukból csak egyszer volt példa.