NB I

Ilyen az igazi magyaros focibunda - benntartották a Debrecent

  • varin
Címkék:

A Paks elleni kamugól bennmaradást ért, fellebbezésnek helye nincs! Figyelem, a cikk nyomokban iróniát tartalmaz!

Szombaton este hivatalossá vált, a Debrecen kiharcolta a bennmaradást az NB I-ben. Hogy milyen körülmények között, az más kérdés, hiszen a játékvezető nyilvánvalóan egy érvénytelen gólt adott meg a Loki javára a 94. percben, ám az utólagos kikockázások már feleslegesek, a DVSC bennmaradt, a Paks kiesett. A következtetéseket pedig levonhatjuk, az egész bajnokság "meg volt bundázva", a Lokinak bent kellett maradnia, hiszen hogy nézne az ki, hogy Magyarország egyik legmodernebb stadionja NB II-es mérkőzéseknek ad otthont?!

Szurkolók és rendőrök együtt ünnepelték a Loki bennmaradását - Fotó: MTI

Persze a nyilvánvaló tévedés nem az első eset volt a Debrecen javára, hiszen Mezőkövesden körülbelül 5 méteres lesről engedték gólt fejelni Haruna Garbát, míg az egész tavasszal szenzációsan játszó, pontot alig vesztő Diósgyőr a furcsa véletlen folytán éppen Debrecenben játszott hitehagyottan és kiugróan gyengén. Hogy Feczkó Tamás csapata mire is képes, azt tökéletesen láthattuk a Loki elleni mérkőzést követő 2x90 perc alkalmával, amikor is Brkovicsék lefocizták és péppé verték a szintén kiesés elől menekülő Paks-Kisvárda kettőst.

Az irányított bajnokságot tehát lefújták, a Loki túlélte a szezont és készülhet az OTP Bank Ligára, míg a Paksot szándékosan száműzték az NB I-ből. Skandallum!

Persze az ilyen jellegű bunda nem egyedülálló eset, gondoljunk csak az elmúlt évek legegyértelműbb példáira!

Utunkat a 2015/16-os szezon utolsó fordulójában érdemes megkezdenünk, amikor is a Puskás Akadémia megveri hazai pályán a Honvédot, ráadásul a dobogóért hajtó MTK legyőzi a Vasast, így a felcsúti sikertörténet íródik tovább, a Vasas számára pedig irány az NB II. A siker persze nem véletlen, hiszen ebben a szezonban a Ferencváros mögött 21 ponttal végző MOL Vidi mind a 9 pontot tálcán nyújtotta át a kistestvérnek, így a végére csak sikerült megelőzniük az angyalföldieket.

Egy évvel később a bajnoki címről egy igazi ki-ki csata dönt a Budapest Honvéd és a Videoton között. Az évek óta támogatott székesfehérváriak a noname fővárosiakkal szemben sorra kapják a kamutiziket, Eppel Mártont kiállítják és a gólkirályi címet végül Marko Scsepovicsnak ítélik alanyi jogon, az aranyérem pedig a piros-kékek nyakába kerül, ahogyan az el volt rendelve.

Számold ki, hogy megéri-e fogadnod! Íme a tippkalkulátor!

Ismét egy évvel később, a Puskás Akadémia első nagy sikerére készül, kupadöntőt játszanak a csúnya, gonosz belga Újpest ellen. A mérkőzés nem ér véget 120 perc alatt, a kupáról a büntetők döntenek. Itt azonban, mintha egy felső hang utasítaná az újpesti játékosokat, mindannyian szándékosan "föléherczegfalvizzák" a büntetőjüket, ezzel pedig Pintér Attila csapata elhódítja a serleget. Reszkess, Európa, jön Felcsút!

Gyanús, sorsdöntő mérkőzésekből már az elmúlt években sem volt hiány, ám idén a Debrecen benntartása volt a legdurvább csalás, amelyet a futballszurkolók láthattak. Persze a Diósgyőr lefekvése és a Paks elleni kamugól megadása egyértelmű jele volt, hogy a Lokinak benn kell maradnia. Ilyen ez a magyar futball...


Az abszurd perceket azért lezárhatjuk annyival, hogy a Loki pontosan oda került, ahová Szima Gábor elmúlt években tapasztalt következetes munkája alapján kellett kerüljön. A foci nem érdem kérdése és nagyon nehéz lenne megállapítani azt, hogy melyik együttes érdemelt kiesést, és ha azt nem is mondhatjuk, hogy Kondás Elemér vagy Magyarország egyik leglelkesebb szurkolótábora ezt érdemelte, azt bátran kijelenthetjük, hogy Szima Gábor viszont igen.

Végezetül pedig vonjuk le a tanulságokat: a magyar futballban rengeteg a bunda, csak éppen nem úgy és nem ott, ahogy és ahol mi azt hisszük...

298960