La Liga

Így húzhatunk hasznot Messi és Griezmann balhéjából?

megosztom

Sajtóhírek szerint a hétfői edzésen összebalhézott Lionel Messi és Antoine Griezmann. A frusztrációt fogadóként ki is használhatjuk.

Alighanem feszült a hangulat a Barcelona háza táján, miután a katalán együttes pénteken 0-0-s döntetlent ért el a Sevilla otthonában, amivel elvesztette listavezető pozícióját a Real Madriddal szemben. A sorozatban harmadik bajnoki címükre készülő katalánok felé egyáltalán nem rózsás most a hangulat, a feszültség és frusztráció pedig tettlegességhez vezetett.

Spanyol sajtóhírek szerint ugyanis Messi és Griezmann összebalhézott a hétfői tréningen, de nem csupán szóváltás történt, a beszámolók szerint Quique Setiénnek és segítőinek kellett szétválasztani a feleket.

A kép csalóka, a két klasszis sosem volt igazán egy hullámhosszon

Ha a pletykáknak van valóságalapja, az elég rossz fényt vet a csapat közeljövőjére, hiszen ebben a kiélezett helyzetben inkább összefogásra lenne szükség. A keret frusztrációja mögött a bajnoki versenyfutás mellett az is meghúzódhat, hogy a keret jó pár játékosának bizonytalan a jövője.

Messi és Griezmann feszült viszonyáról pedig tulajdonképpen folyamatosan cikkezik a spanyol sportsajtó, állítólag a mostani balhé is amiatt robbant ki, mert a francia szóvá tette, hogy Messi nem keresi őt a passzokkal (állítólag a Leganes elleni meccsen egyszer sem adta oda neki a labdát).

Ilyen előzmények mellett nem lesz könnyű meccse kedden este a Barcelonának, hiszen az egyik mumusának számító Athletic Bilbaót fogadja a Nou Campban. A baszkok utolsó két meccsüket megnyerték a Barca ellen, most sincsenek rossz formában, a Barcelona pedig most sebezhetőnek tűnik.


>>>REGISZTRÁLOK A BET365-RE A H3WIN BÓNUSZKÓDDAL ÉS KÉREM A MAX 15.000 HUF FOGADÁSI KREDITET!<<<

A bet365 fogadási krediteket ad a feljogosító befizetésed értékében (max. 15.000 Ft.). A kredit tét nem része a nyereménynek. Feltételek, időhatárok és kivételek. +18


Visszakanyarodva Messi és Griezmann balhéjához, a bet365 jóvoltából megpróbálhatunk hasznot húzni az ideges légkörből, hiszen itt (is) tudunk játékos lapokra fogadni. Messi a Sevilla ellen is nagyon feszült volt, tőle ritkán látható módon kakaskodott és lökdösődött az ellenféllel.

Az argentin szupersztár sárga lapja kereken ötszörös pénzt fizet jelenleg, míg a francia csatár figyelmeztetése 3,60-os szorzón fogadható.

A statisztikák alapján egyik csatár sem olyan "patyolattiszta" játékos.

Messi karrierje során - válogatott és klubszinten - nagyjából minden 10. mérkőzésen kap egy sárga lapot (721/75), de a 2019/20-as idényben ennél sűrűbben villan a sárga, hiszen 34 meccsen már 6 lapnál jár.

 

Griezmann ennél visszafogottabb, ő az aktuális idényben 40/4-es statisztikával rendelkezik.

Érdekesség, hogy a fenti adatok ellenére Messi sárgalapos figyelmeztetése sokkal jobban fizet, jelenleg kereken ötszörös szorzót érne, ha villanna a kártya. A meccset egyébként Jesús Gil vezeti, aki utoljára januárban a Valencia elleni vesztes meccsét vezette a Barcelonának.

Griezmann esetében mindenképpen várjuk meg a hivatalos kezdőcsapatokat - a francia ezek után lehet, hogy csak a kispadon kap helyet - Messi sárgalapos figyelmeztetésére viszont szerintem most megéri egy kis aprót kockáztatni.

{"headTitle":"Barcelona - Athletic Bilbao ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-06-23 22:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Lionel Messi lapot kap ","odds":"5","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Lionel Messit kiállítják","odds":"41","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3093565] 2020-06-23 22:00:00 Barcelona - Athletic Bilbaox;
megosztom