TipPics

Százezreket hozott olvasóinknak a Fradi újpesti győzelme - fotó

A Ferencváros 1-0-ra legyőzte szerdán az Újpestet, a bajnok győzelme pedig szép nyereményekhez segítette olvasóinkat.

Bár a játék képe alapján talán az Újpest is rászolgált volna az egyik pontra, a Ferencváros Boli korai góljának köszönhetően begyűjtötte a három pontot a Szusza Ferenc stadionban, ezzel pedig óriási lépést tett a bajnoki cím felé. A zöld-fehérek sikerét kezdésre 1.90-es szorzó környékén adták a bukik, a fogadók többsége pedig dörzsölhette a tenyerét a lefújást követően, hiszen a többség inkább a Ferencváros sikerében bízott. 

Közéjük tartozik nagytétes olvasónk, 'Isildur2" is, aki ezúttal sem aprózta el a dolgokat és a TipPics-be feltöltött szelvénye alapján 270 ezer forint tiszta profitot ért el csak ezen az egy mérkőzésen. 

Nem akármilyen napokat tudhat maga mögött egy másik olvasónk, 'prigioni' sem. Tőle két kombinációs szelvény kaptunk, amelyek összesen több, mint 300 000 forint profitot eredményeztek a számára. 

 

Törzsolvasónk egy hármas és egy négyes kötéssel kopasztotta meg a bukmékereket, a Fradi győzelme mellett német és egy cseh mérkőzések kimenetelét is jól jósolta meg. Kifejezetten tetszetős, kulturált kombinációknak nevezhetjük a szelvényeket, amelyek meg is hozták a várt eredményeket. 

Mindkét olvasóknak természetesen gratulálunk a nyereményekhez és várjuk a további nyertes szelvényeket a TipPics-be! 

Kattints a szelvényért!