Nem bővelkedik izgalmas focimeccsekben a csütörtöki napunk, bár fene a jó dolgunkat, hogy már egy Bundesliga 2-es és dán bajnokival is húzzuk a szánkat, nem igaz? Azért egy beharangozó erejéig kitekintünk még a Feröer-szigetekre is, ahol két élcsapat, a HB Tórshavn és a Vikingur Gota esik egymásnak a nap rangadóján.
Az elmúlt szezonokban mindkét csapat több aranyérmet is begyűjtött, hiszen a Gota 2016-ban és 2017-ben ért révbe, míg a fővárosi együttes az ország rekordbajnokának számít a maga 23 elsőségével. A tavalyi év viszont nem sikerült valami jól egyik oldalon sem, hiszen mindkét fél lecsúszott a dobogóról, ami azért nem gyakran fordul elő a szigetországban.
Az idei kiírást viszont szépen indították a felek, a HB 3 győzelemmel áll, ami még akkor is megsüvegelendő, ha láthatjuk, hogy minden győzelmük a kötelező kategóriába esett, míg a Gota 7 pontja azért különösen nagy fegyvertény, mert az NSI Runavikot tudták otthon elkapni.
A HB kapcsán rögtön fel is tűnik egy izgalmas statisztika: idén a Tórshavn három meccsen kilenc gólt lőtt, mindegyiket az első félidőben, míg a Vikungur is betalált a háromból két alkalommal a nyitó játékrészben.
Különösen a fővárosi együttes múlt heti 90 perce volt erőteljes, hiszen a HB úgy nyert 5-0-ra az Argir ellen, hogy minden góljukat a 4. és a 21. perc között szerezték, ráadásul Adrian Justinussen úgy szerzett mesternégyest, hogy 0-3 után már emberhátrányban is volt a rekordbajnok.
Az elmúlt évek többnyire HB-fölényt mutattak és a szeptemberi kupadöntőben is a rutinosabb csapat diadalmaskodott, de mi a háromesélyes fogadás helyett inkább egy olyan tippet ajánlunk, amely a két csapat utolsó tíz meccsén sosem bukott el, ám a fenti statisztika miatt kifejezetten logikus tipp.