Sportfogadás

Így vadászhatsz le nagy oddsokat az új szabálynak köszönhetően

  • mr.blonde
megosztom

A koronavírus miatti óvintézkedések jegyében a Bundesligában is bevezetik a mérkőzésenkénti öt csere lehetőségét. Ezt az új szabály akár ki is tudjuk használni.

Most szombaton folytatódik a német Bundesliga, ezzel az első európai topbajnokság veszi kezdetét a világjárvány kitörése óta. A német szövetség speciális szabályokkal próbálja meg segíteni a csapatokat és védeni a játékosok egészségét. Az egyik ilyen újonnan bevezetett szabály lesz a mérkőzésenkénti öt cserelehetőség. Erre azért lehet szükség, mert a bajnokság hátramaradt fordulóit gyorsított tempóban bonyolítják le, vagyis a kéthónapos leállás után a játékosok extra terhelésnek lesznek kitéve. 

A meccsenkénti öt csere elsősorban a tétmeccseken szokatlan jelenség, hiszen a felkészülési találkozókon a szakmai stábok gyakran alkalmazhatják ezt a szabályt. Hogy a gyakorlatban mennyire lesz majd kihasználva a megemelt csereszám, az majd kiderül, közel sem biztos, hogy minden meccsen élni fognak az edzők ezzel az opcióval. Persze az is lehet, hogy igenis kihasználják majd az öt cserét, hiszen egy hónapos erőltetett menet valóban indokolttá teheti bizonyos esetekben. 

Hogy szakmán belül hogyan értékelik majd az öt cserés mérkőzéseket, az a jövő zenéje, mindenesetre a sportfogadás berkein belül ez egy új lehetőséget nyithat a fogadók számára. Akadnak ugyanis olyan fogadóirodák, amelyeknél lehet fogadásokat kötni a csereként pályára lépő játékosok gólszerzésére. Közéjük tartozik például a     is, amely a Hathárom egyik kiemelt partnere. 


>>>REGISZTRÁLOK A 22BET-RE ÉS KÉREM A 35 000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<


A csereként pályára lépő játékosok gólszerzése nem túlságosan gyakori jelenség a futballban, de nem is számít ritkaságnak. Főleg azoknál a csapatoknál jöhet szóba ez, ahol a támadásokért felelős játékosok számát illetően akad némi túljelentkezés. Gondoljuk csak például a Borussia Dortmundra, mikor szerződtették Erling Haalandot, a norvég csatár csak csereként jutott szóhoz, de így is képes volt ontani a gólokat. Maradva a Dortmundnál, emeljük ki Paco Alcacert is, aki a tavalyi szezonban 12 alkalommal talált be az ellenfelek hálójába úgy, hogy csak csereként lépett pályára. 

A közelmúltra visszatekintve igazi nagymestere volt a csereként szerzett góloknak egy másik norvég, a jelenleg a Manchester Unitedet irányító Ole Gunnar Solksjaer is, de az aktív játékosok közül Olivier Giroud vagy Javi Hernandez is igazi nyerőember típus. 

Egy ide vonatkozó rekordot is egy még aktív játékos tart: 2015 szeptember 22-én Robert Lewandowski a szünetben váltotta Thiago Alcantarát, majd egy félidő alatt öt gólt rúgott a Wolfsburgnak. 

 

De kanyarodjunk vissza a mostani szezonhoz. A Bundesliga honlapján található statisztikák alapján a legtöbb cserés pályára lépéssel rendelkező toplistán olyan támadókat találhatunk az élmezőnyben, mint Claudio Pizzaro, Modeste, Embolo, Poulsen, Selke, Fingobasson, Ibisevic, Thomas Müller, Szalai Ádám, Bailey, Coutinho, André Silva vagy Forsberg. Egytől egyig minőségi futballistáknak számítanak, közülük Coutinho nyolc, Embolo hét, Müller hat, Forsberg és Bailey pedig öt-öt gólt szerzett az idény eddigi részében, igaz, nem mindegyik találatot csereként lőtték meg. 

Ezzel együtt láthatjuk, hogy egyáltalán nem számít ritkaságnak a csereként pályára lépő játékosok gólszerzése. Áttekintve a 22bet Bundesliga-meccsekre létrehozott piacait, 

meglepően barátságos szorzókat kapunk arra, hogy csereként pályára lépő játékos gólt szerez.

A párosítások és meccsek nem azonos oddsot kaptak a bukmékerektől, vagyis vannak olyan találkozók, ahol a csere-gólnak nagyobb a valószínűsége, mint máshol. A már fentebb példának hozott Dortmund mellett a Lipcse és a Leverkusen meccsein fogadhatunk a legalacsonyabb szorzóra, de ezekben az esetekben is 3.10-es oddsról beszélünk, de nem sokkal magasabb a Bayern München meccsére kínált vonatkozó szorzó sem. 

Mire érdemes figyelni? 

Ahhoz, hogy növeljük az esélyeinket ezeken a piacokon, ahhoz mindenképpen ajánlatos megvárni a hivatalos kezdőcsapatokat és a nevezett játékosokat. Ha például egy kezdőcsatár csak a kispadon kap helyet, de sérülése nincsen, akkor jó eséllyel pályára fog lépni. Ha egy meccsen mindkét csapatnál találunk ilyet, akkor arra a meccsre mindenképpen érdemes lecsapni.

További segítséget jelent, hogy a tévében szinte az összes mérkőzést nyomon követhetjük, ha pedig mégis kimaradna az általunk várt találkozó a szórásból, akkor a fogadóirodák élőképes közvetítésein keresztül figyelhetjük az eseményeket. 

Nem állítjuk, hogy az ötcserés szabálymódosítás aranybánya lesz a fogadóknak, de aki résen lesz, az biztosan képes lesz profitot termelni az ilyen típusú fogadásokból. Érdemes lehet tehát felkészülni ezekre a fogadásokra, hiszen a többi nagy bajnokságban is az ötcserés szabállyal indul majd újra a futball. 


>>>REGISZTRÁLOK A 22BET-RE ÉS KÉREM A 35 000 HUF ÜDVÖZLŐ BÓNUSZT<<<

{"headTitle":"Bundesliga 26. forduló - Cserejátékos gólszerző - IGEN","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-05-16 15:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Dortmund - Schalke","odds":"3.10","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Augsburg - Wolfsburg","odds":"4.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Lipcse - Freiburg","odds":"3.10","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Düsseldorf - Paderborn","odds":"3.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Hoffenheim - Hertha","odds":"3.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Frankfurt - Mönchengladbach","odds":"3.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Köln - Mainz","odds":"3.10","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Union Berlin - Bayern München","odds":"3.24","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
2020-05-16;54,54,54
2020-05-17;54
2020-05-18;54
299030
megosztom