Nézők nélkül kezdődik el szombaton Európa 53. legerősebb (vagy 3. leggyengébb...) bajnoksága, a Feröer-szigeteki Premier League. Mivel az ország remekül átvészelte a jelenleg uralkodó helyzetet, így a liga 78. kiírása a tervek szerint elrajtolhat, az érdeklődés pedig akkora, hogy még Norvégiában is műsorra tűzik az első 12 forduló mérkőzéseit.
A bajnokság egyetlen magyarja |
---|
Egyetlen magyar futballista játszik hivatalosan a feröeri bajnokságban, az ő nevét pedig kizárólag a legelvetemültebb futballszeretők ismerhetik. A 46 éves Turi Géza kapusedzőként és harmadik számú kapusként dolgozik a KÍ együttesénél, előtte 193 meccsen védett a Vikingur színeiben, míg itthon a Tatabányában, a ZTE-ben és a MOL Fehérvárban összesen 18 meccset kapott. |
Mi a beharangozók sorát egy picit lentebb a címvédő csapattal, a Klaksvíkar Ítróttarfelag együttesével kezdjük, amely 20 év után tudta ismét elhódítani az aranyérmet. Meglepő módon a szigetország élvonalában nincs igazán egyeduralkodó csapat, hiszen az elmúlt években a KÍ mellett a HB Torshavn, a Vikingur Gota, a B36 Torshavn és az EB/Steymur is állt a dobogó legfelső fokán.
Néhány szóban a feröeri bajnokságról...
A bajnokság márciusban rajtolt volna, de végül ez az időpont május közepére csúszott. A 10 csapatos bajnokságban minden együttes háromszor találkozik a másikkal, a szezon végén pedig a legrosszabb kettő kiesik, a bajnok indulhat a BL-ben, az ezüstérmes pedig az EL-ben.
Persze a feröeri csapatok a nemzetközi kupákban a legalacsonyabb szintet képviselik, ezért is volt egyedülálló bravúr, hogy a KÍ tavaly két kört is tudott menni az EL-ben, búcsúztatva a San Marinó-i Tre Fiorit és a litván Riteriai együttesét. Az ezüstérmes, és első körben ellenfélül érkező B36-nak már nem volt ilyen szerencséje, az északír Crusaders 5-2-es összesítéssel verte ki a fővárosi együttest.
A bajnokság többnyire igen kiegyenlített, ritkák a hatalmas pontkülönbségek, amelyek az első helyről döntenek. 2017-ben például csak öt gól döntött a Vikingur javára a KÍ ellenében, de 2014-ben és 2016-ban is csupán 1 egység volt a difi, míg az előző kiírásban a KÍ 3 pontot vert a B36-ra.
KÍ Klaksvik-B36 Tórshavn
Ha a feröeri bajnokságról beszélünk, akkor Európa egyik legoveresebb ligáját üdvözölhetjük. Az első játéknap öt mérkőzéséből például akad 1.16-os, de 1.30-as odds is az over 2.5-re, a legmagasabb pedig az 1.66. Az általunk kiszemelt rangadón 1.60-at fizetnek a legalább három gólra, amelyre még úgy is megéri lecsapni, hogy azért nem a KÍ és a B36 a legoveresebbek a ligában.
A tavalyi három mérkőzésükből kettő lett az over, ám ha az elmúlt évek eredményeit megnézzük, jócskán találhatunk szép gólfesztiválokat is.
Az 1.60-as odds pedig kötelező tippnek tűnik szombat délutánra, hiszen a többi bukméker átlagszorzója 1.51-en áll, az Unibeten pedig például csak 1.45-ért elérhető ez az opció. Kezdjük hát a feröeri bajnokságot egy izmos overrel a liga két legjobb csapata között!