Válogatás

Ki ne emlékezne rá, amikor Gera EL-döntőbe rúgta a Fulhamet?!

megosztom

A világ futballélete ugyan leállt, a felvételek viszont nem felejtenek. Videó rovatunkban a nosztalgiáé a főszerep.

Repül az idő, hiszen immár tíz esztendeje, hogy Gera Zoltán karrierjének legfontosabb találatát bevitte a Hamburg kapujába. Hogy miről is van szó? Lehet páran már elfelejtették, de a Fulham a 2009/10-es Európa-liga szezonban komoly menetelést mutatott be, többek közt a Juventust is kiejtve.

Az elődöntőben a Hamburg következett, amely extra motivációval léphetett pályára. Nem csak azért, hogy bosszút álljon a szintén német Wolfsburg kiejtéséért, hanem mert ők szolgáltatták a döntő helyszínét. A Volksparkstadionban rendezett első 90 perc 0-0-t hozott, a visszavágón pedig viszonylag korán előnybe került a HSV, nagyon nehéz helyzetbe hozva Roy Hodgson csapatát.

A 69. percben megcsillant a reménysugár, Davies egyenlíteni tudott, ezáltal pedig egy találatra kerültek a fináléba kerüléstől. A 76. percben aztán kisebb kavarodást követően remek ütemben érkezett Gera, akinek mozdulatsorát látva felrobbant a telt házas stadion, amely a klub történetének egyik, ha nem a legnagyobb sikerének lehetett szemtanúja.

Szép emlék és milyen szép lenne pár minőségi Premier League-légióssal rendelkezni...

A Hodgson-legénység végül kikapott a döntőben az Atlético Madridtól.


Mi az a FREEBET bónusz?
 

  • A FREEBET egy BetClic által kínált fogadási lehetőség, melyet kockázatmentesen használhatsz.
  • Amekkora értékben fogadsz először a regisztrációd után, akkora értékű FREEBET-et, vagyis ajándék fogadást kapsz, de maximum 20 ezer Ft-ot.
  • Ezt az ajándék fogadást bármilyen sporteseményre felteheted.
  • Ha nyer az ajándék fogadásod, a fogadásból származó nyereséget készpénzben hozzáírja az egyenlegedhez az iroda.
  • Ráadásul nincsenek durva megkötések, nincsenek apró betűs teljesíthetetlen követelmények, ez az ajánlat tényleg az, aminek látszik!
     

Kérem a 20 ezres FREEBET bónuszt

 

betclic

 

megosztom