5 perc SF

Így tudhatod meg, hogy jó tippet raktál - napi lecke

Naponta jelentkezünk olyan anyagokkal, amelyek hozzásegíthetnek Benneteket ahhoz, hogy jobb fogadóvá váljatok. Igyekszünk fokozatosan belemerülni a témába, így egészen az alapoktól kezdjük. A leckék végén találtok majd egy kis tesztet is, így azonnal le tudjátok ellenőrizni a tudásotokat.

 

Mit tanultunk eddig?

Az eddigi leckéinkben átvettük a sportfogadás alapjait, vagyis többek közt megtanultuk azt, hogyan vágjunk bele a sportfogadásba, hogyan menedzseljük a bankunkat, vagy például, hogy milyen téttel játszunk.

A második heti tananyagok segítségével képbe kerültünk a leggyakoribb fogadási típusokkal,  megtanultuk, hogy mi is az kombi fogadás, és már fény derült arra, hogy mi a különbség a +0-s ázsiai hendikep és a DNB (döntetlen esetén a tét visszajár) fogadási típusok között. Legutóbbi oktatóanyagainkban pedig az ázsiai hendikepről esett szó, megnéztük, mit jelent például a 2.25 gól felett vagy a -0.75-ös ázsiai hendikep.

A harmadik hetet ismételten egy könnyedebb témával kezdtük, megnéztük, mit is jelentenek az oddsok a sportfogadásban, most pedig lássuk, miből keresik meg a napi betevőt a fogadóirodák és megtanultuk, mit jelent az a szó, hogy margin. 

Mai leckénkben pedig azt vesézzük ki, hogyan lehet legyőzni a fogadóirodákat avagy a rávilágítunk arra, mit jelent az, hogy pozitív várható értékű fogadás. 

Korábbi leckéink
Hogyan vágjunk bele a sportfogadásba?
Melyek a bankroll-menedzsment szabályai?
Mit jelent a 10/10-es tipp, hogyan osszam fel a bankrollomat?
Ha túl sokat veszítek a baj, ha túl sokat nyerek, az is baj!
Mi az a ROI és hogyan számoljam ki?
Melyek a leggyakoribb fogadási típusok?
Mi az a kombi fogadás?
Mi a különbség a +0 és a DNB között?
Mi is az az ázsiai hendikep? 
Mi az, hogy ázsiai gólszámra fogadás?
Mit jelent az odds, hogyan használjam a különböző típusokat?
Miből élnek a fogadóirodák, mi az a margin és miért nem szeretjük? 

Nem minden nyertes fogadás jó fogadás, és nem minden vesztes tipp rossz választás!

Bizony ez most elsőre furcsán is hangozhat, de a valóság az, hogy ez az állítás nagyon is igaz. Ahogy az első leckében felhívtuk rá a figyelmet, a fogadásaink és eredményeink felülvizsgálata és monitorozása kulcsfontosságú szegmense a sportfogadásnak. Amikor egy táblázatba rendszerezzük a megtett tippjeinkret, akko nem csak azt tudjuk összegezni, hogy hány nyertes illetve vesztes tippünk volt, hanem azt is, milyen körülmények mellett alakult a fogadásunk. 

A fogadóirodák elleni harc komoly erőfeszítéseket és munkát jelent, ahhoz, hogy ne csak a "csatákat", hanem a "háborút" is mi nyerjük meg, elengedhetetlen a fegyelem és a figyelem. 

A fogadóirodák legyőzésére ugyan nincs tuti recept vagy mindig nyerő stratégia, de ha a fogadásaink többsége pozitív várható értékű fogadás, akkor nagyon jó esélyünk van, hogy hosszú távon profitot tudunk termelni a sportfogadásból! 

 

Mi a pozitív várható értékű fogadás? 

Pozitív várható értékű fogadásnak nevezzük azokat a fogadásokat, ahol a megjátszott kimenetelre jobb szorzón sikerült elhelyeznünk a tétjeinket, mint a kezdés előtti utolsó elérhető szorzó értéke. 

A kezdés előtti utolsó elérhető szorzót nevezzünk záró vonalnak vagy angolul closing line-nak. 

Ha egy fogadó a záró vonalhoz képest jobb oddson tudta megtenni tétjeit, akkor legyőzte a bukmékereket és olyan fogadást tett meg, amely értékkel bír és jó eséllyel nyertes lesz.

Amikor a fogadásainkat utólag elemezzük, leginkább azt nézzük meg, hogy a záró vonalhoz képest milyen oddson fogadtunk. Bármennyire is furcsa, ez az összevetés sokkal fontosabb információkat nyújt majd számunkra, mint az, hogy milyen a nyertes vagy vesztes tippjeink aránya. 

A záró vonal rendszeresen legyőzése a profi fogadók egyik ismérve vagyis, ha hosszútávon rendszeresen verjük a bukmékereket, jó esélyünk van rá, hogy profitot tudjuk termelni.
hatharom.com-Tipp: Vezesd a tippjeidet egy táblázatba, a megjátszott odds mellé pedig írd oda a záró vonal értékét is. Kellő mennyiségű tippszámot követően készíts egy diagramot, majd vizuálisan is látni fogod, hogy a záróvonalakhoz képest mennyi pozitív várható értékű fogadást sikerült megjátszanod. Ha a megjátszod szorzóidat mutató vonal folyamatosan a záró értéket mutató vonal felett van, akkor bizony jó úton jársz.

Hogyan támadjuk a záró vonalakat? 

A hobbi fogadók többsége úgy működik, hogy amikor "rátör" a fogadhatnék, akkor felcsapja az aznapi mérkőzések kínálatát és szimpátia és szubjektív érzések alapján beikszelget pár tippet. Azok a fogadók, akik a profitra hajtanak, jóval tervezettebben játszanak és nem ritka esetben már jó előre tudják, mit keresnek és mire akarnak fogadni. 

A záró vonal legyőzésének egyik módja lehet, ha rendszeresen támadjuk a fogadóirodák nyitó oddsait.

Ha rendelkezünk egy-egy értékes, a mérkőzés eredményének befolyására alkalmas információval, akkor kifizetődő stratégia lehet, ha már a piacok nyitásakor elhelyezzük a tétjeinket. Ezeket hívjuk korai fogadásoknak (early bet). 

A záró vonalak legyőzéséhez mindig rendelkeznünk kell a megfelelő információkkal és ezek birtokában a cselekvéssel sem szabad sokat várni. Ha mégis előfordul, hogy már lekéstünk a jó oddsról, akkor engedjük el azt a fogadást. Ilyen esetben már csak futunk az események után, hiszen a szorzókból elszállt már az érték, felesleges rossz üzlettel kockáztatunk a pénzünket. 

A kiemelt piacokon leggyakrabban úgy tudjuk verni a záró vonalat, ha a tömeg ellen fogadunk. A fogadóirodák nyitószámait a beérkező tétek módosítják, de egy Bajnokok Ligája-mérkőzés esetében ezek a tétek sokkal inkább szimpátia vagy népszerűségi, mintsem értékes információkon alapulnak. Vagyis ilyen esetben irányadóak lehetnek a fogadóirodák nyitó oddsai, és ha azokat a piac az egyik vagy másik irányba - véleményünk szerint - indokolatlanul nagy mértékben eltolta, akkor szintén megtalálhatjuk a pozitív várható értékű fogadásainkat. 

 

Loading...