Sportfogadás

Fantommeccsek a szomszédban - így kaszálhatott az ukrán maffia

  • varin
megosztom

Ukrajnában vagy lejátszottak egy amatőr ligás tornát vagy nem, fogadni mindenesetre lehetett a meccsekre.

Néhány nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy jobb híján a különböző bűnszervezetek és fogadási csalásra szakosodott személyek a barátságos mérkőzéseket igyekeznek "megvenni", amelyeken amatőr csapatok, heted-, nyolcadosztályú együttesek az érintettek. A svéd találkozókat követően most kiderült, hogy a szomszédunknál, Ukrajnában is furcsa dolgok történnek.

Fotó: A1 Betting Sites

Március végén négy ukrán amatőr klub között zajlott le az Azoz Kupa, amelynek még külön Facebook-oldalt is létrehoztak - melyet aztán később gyorsan töröltek is. Az elődöntők március 27-én, a döntő és a bronzmeccs pedig március 28-án zajlott elméletileg, a mérkőzésekre pedig több nagyobb bukméker, köztük a Bwin is ajánlott szorzót. 

Ám mint arról az Ukrán Labdarúgó Szövetség is beszámolt, az országban a koronavírus-járvány miatt teljes a tiltás, semmilyen hivatalos sporteseményt nem rendezhetnek meg jelenleg, így a találkozók fel sem kerülhettek volna a fogadóirodák kínálatába.

Mint azt közleményben az adatokat szolgáltató BetGenius megírta, kizárólag olyan mérkőzések esetében készülhetnek statisztikák, illetve szolgáltathatnak bármilyen oddsokat, amelyről valamilyen képi vagy hangos bizonyíték készülhet, a fent említett találkozókat viszont nem hivatalos körülmények között, vélhetően bűnszervezetek közbenjárásával bonyolították le. Ha egyáltalán bárhogyan sor került a mérkőzésekre...

A torna mérkőzéseire körülbelül 100 ezer fontnyi tét érkezett, a nyereményeket pedig még azt megelőzően kifizették az irodák, hogy rájöttek volna a turpisságra.

A BetGenius később elnézést kért mind a fogadóirodáktól, mind pedig a játékosoktól, ám arra konkrét választ aligha fogunk megtudni, hogy lejátszották-e valahol tényleg ezeket a meccseket vagy sem. A tornával kapcsolatos fogadási csalások egyébként a hírek szerint minden kétséget kizáróan fehérorosz és török érdekeltséget szolgáltak.

"Nyomatékosan szeretnénk minden érintett figyelmét felhívni, hogy azon meccsek, amelyek megjelennek a következő időszakban a bukmékerek kínálatában Ukrajnából, nem hivatalos, nem engedélyezett mérkőzések, olyan illegális tevékenységek, amelyben a maffia és olyan ügynökök keze is benne lehet, akik érdekeltek a fogadási csalásban" - áll a szövetségi nyilatkozatában.

Az említett fantomtorna mellett valószínűleg további számos olyan eset volt, hogy a különböző adatszolgáltatókat hamis statisztikákkal és soha le nem játszott mérkőzések eredményével próbálták manipulálni, hogy a bukmékerek kínáljanak szorzót az amatőr ligás barátságos meccsekre. A kérdéses fogadóirodáknál a jövőben nem lesz lehetőség ilyen jellegű mérkőzésekre fogadni.

 

Az egyik meccsről készült állítólagos jegyzőkönyv... - Fotó: Facebook

Gamblinginsider
megosztom