5 perc SF

Melyek a bankroll-menedzsment szabályai? - napi lecke

Új rovattal jelentkezik a Hathárom! Naponta jelentkezünk olyan anyagokkal, amelyek hozzásegíthetnek Benneteket ahhoz, hogy jobb fogadóvá váljatok. Igyekszünk fokozatosan belemerülni a témába, így egészen az alapoktól kezdjük. A leckék végén találtok majd egy kis tesztet is, így azonnal le tudjátok ellenőrizni a tudásotokat. Jó olvasgatást és tanulást kívánunk!

A tőke mérete 

Ahogy azt első leckénkben is leírtuk, ha belevágunk a sportfogadásba, akkor ajánlatos egy előre eldöntött összegben meghatározni a tőkénket. A bankroll és a bankroll-menedzsment rendkívül fontos szegmense a sportfogadásnak, ezért ezt ajánlatos komolyan is venni. Hogy kinek mekkora tőkéje lesz, azt nyilván a saját lehetőségei határozzák meg, de újfent fontosnak tartjuk kiemelni: csak annyival vágj bele a sportfogadásba, amennyit megengedhetsz magadnak!

Minden szerencsejáték alapja, hogy kizárólag annyi pénzt kockáztass, amennyi nem hiányzik a költségvetésedből, ami nem okoz mentális problémát nálad és amelynek elvesztése nem veszélyezteti a jelenlegi életszínvonaladat.

Ne feledd, hogy kis kezdőtőkéből is lehet nagy bankrollt építeni, illetve nagy rollból is lehet hatalmasat bukni! 

Ha nem kockáztatsz többet, mint amit megengedhetsz magadnak, nem válik feszültté a sportfogadás, ezáltal hosszútávon jobb döntéseket is tudsz hozni.

Korábbi leckéink
Hogyan vágjunk bele a sportfogadásba?

A téted nagysága 

Ha megvan, hogy mekkora a tőkéd, akkor azt fel kell osztanod egységekre, amely megmutatja neked, hogy mekkora tétekkel tedd meg a tippjeidet.

Természetesen különböző bankroll-menedzsmentek léteznek, kezdve a nagyon óvatostól a nagyon bátorig, ezek alkalmazása több tényezőtől is függ. Találd meg a számodra legmegfelelőbb stratégiát, amelyhez minden körülmények között ragaszkodj is! 

Egy általánosan elfogadott nézet szerint egyetlen tippre soha nem szabad kockáztatnod többet, mint az egész bankod 5 százaléka!
Példa 1: ha 10 ezer forint nagyságú a bankrollod, akkor egyetlen tippre maximum 500 forintot tegyél fel!


Igen, most elsőre lehet, hogy butaságnak tűnik, de hidd el, hogy egyáltalán nem az. Ha betartod ezt az aranyszabályt, akkor képes leszel megvédeni a pénzedet egy nagyobb vesztő széria idején is!  (Ezt az 5 százalékot még tovább is lehet bontani, de erről bővebben majd a szerdai leckénkben beszélünk!) 

Az is lényeges kérdés, hogy milyen stílusú fogadó vagy. Ha rád az jellemző, hogy sok tippet játszol meg vagy kombinációs fogadásokat teszel, akkor ajánlatos óvatosabb tétegységet  meghatároznod. Figyelj arra, hogy egy időben mekkora összeget tartasz játékban, és lehetőség szerint a tőkéd 30-40%-nál ne legyen több pénzed egyszerre függő fogadásokban!  

 

A tétnagyság megváltoztatása 

A bankroll-menedzsment elemi lényege, hogy elkerüljük a csődhelyzetet. Ha betartjuk a szabályokat, akkor hosszú vesztő szériák esetén sem kell attól tartanunk, hogy teljesen kicsontozzuk magunkat. Amikor a helyes mentalitásról beszélünk, arra gondolunk, hogy nem futhatunk a pénzünk után,nem hajkurászhatjuk a veszteségeink, ez ugyanis az a legbiztosabb út a csőd felé. Ne feledd, a sportfogadás egy hosszú távú befektetés! 

De egészen pontosan mit is kell tennünk akkor, amikor sorjában jönnek a vesztes tippek? Nos, a bankrollunk folyamatosan felülvizsgálatot igényel, vagyis időnként muszáj újraszámolnunk a tétünk nagyságát. Figyelem! Az 5 %-os szabály természetesen továbbra is fent áll, így nem az arányokat, hanem a tétösszeget kell ilyen esetben módosítani! 

Hogy mikor döntesz úgy, hogy változtatsz a téteted, a saját felelősséged, mindenesetre, ha a kezdő bankod 20-30%-át elveszítetted, ajánlatos újraszámolnod. 

Példa 2: ha az induló 10 ezer forintos tőkédből már csak 7 ezer forintod maradt, akkor a max. 5%-os szabály értelmében egy tippre már csak 350 forintot tegyél fel!

 

A dolog persze visszafelé is működik, hiszen természetesen nyerőszériáink is lesznek. Sok fogadó elköveti azt a hibát, hogy néhány nyertes tipp után azonnal tétet emel és egyre nagyobb összegeket próbál meg nyerni. Amikor így tesznek, óriási hibát követnek el, hiszen amint jön egy gyengébb széria, el is égetik a pénzüket. Nem csak a profitot, hanem a teljes bankot. 

Éppen ezért nagyon fontos, hogy a nyertes időszakok után se vigyen el minket a hév és tartsuk be a szabályokat! 

Az ajánlás ebben az esetben is egyszerű: ha a teljes tőkénk legalább 20-30%-kal gyarapodott, akkor számoljunk újra, és így nagyobb téteket alkalmazhatunk!

Példa 3: ha az induló 10 ezer forintos tőkéd 13 ezer forintra duzzadt, akkor a max 5%-os szabály értelmében egy tippre már 650 forintot tehetsz fel! 

Zárásként még egy dolgot érdemes leszögeznünk. Tisztában lenni az általunk meghatározott bankroll-menedzsment szabályokkal és betartani azokat az nem ugyanaz. Fontos, hogy megtiszteljük magunkat azzal, hogy betartjuk a saját magunk által meghatározott szabályokat. Ne feledd, hogy ezek a szabályok fognak téged közelebb vinni a kitűzött céljaidhoz is.