Válogatás

10 egészen hihetetlen fogadás története

megosztom

Válogatásunkban 10 olyan sportfogadót mutatunk be, akik bátorságukkal, jó megérzéseikkel vagy okos döntéseikkel hatalmas pénzeket szakítottak

Mali 2010-ben 0-4-ről állt fel Angol ellen, mindössze 11 perc leforgása alatt. - fotó: rfi.fr

10. Mali emlékezetes feltámadása

Kevesen várták, hogy Mali elkerüli a vereséget, amikor a 2010-es Afrikai Nemzetek Kupáján a házigazda Angolával találkozott. 11 perccel a vége előtt Mali 4-0-s hátrányban volt és egyértelműnek tűnt, hogy igazolódik a papírforma. 

Egy ambiciózus szurkoló azonban máshogyan gondolta és 5 fontot pakolt fel arra, hogy Mali nyer vagy döntetlen lesz. A 90. percre Mali feljött két gólra, de az angolai szurkolók már a győzelmet ünnepelték. 

Aztán hihetetlen dolog történt. Mali a hosszabbításban további két gólt szerzett és döntetlenre mentette a találkozót. Ez volt minden idők egyik legemlékezetesebb feltámadása, az ismeretlen fogadónak pedig ez 5000 font nyereményt jelentett. 


9. Adrian Hayward megálmodott gólja

2006-ot írunk amikor is a Liverpool a Luton Townnal vív az FA Kupa 3. fordulójában. 

A Liverpool vezetett az utolsó percekben, így a Luton mindent egy lapra tett fel és a kapusát is előre vitte, hátha sikerül kiegyenlíteni.

Nem jött be, Xabi Alonso saját térfelén megszerezte a labdát és 70 yardról behelyezte az üres kapuba a labdát, 5-3-ra módosítva ezzel az eredményt.

A Liverpool rajongói teljesen elámultak Alonso góljától, abban a pillanatban pedig Adrian Haywardnál boldogabb ember nem létezett.

Hayward ugyanis megálmodta, hogy Alonso saját térfeléről gólt szerez és ezt meg is játszotta 200 fonttal 125-ös oddson. Ez a látványos gól így 25 ezer fontot ért a fogadónak.

8. Gerry McIlroy bízott a fiában

A sportolók nyilvánvaló okokból nem fogadhatnak magukra. A szüleik viszont megtehetik.

Gerry McIlroy fia, Rory 15 éves kezdő golfozó volt, amikor Gerry 200 fontot tett arra, hogy Rory 10 éven belül megnyeri a British Opent. 500 az 1-hez adták ezt akkor a bukmékerek, Gerry magabiztossága pedig annyira meggyőzte a barátait, hogy ők is megjátszották. 

Rory 2014-ben megnyerte a British Opent, a bukmékerek pedig hivatalos Tweetben megerősítették, hogy apjának 100 ezer fontot, míg a barátainak 80 ezret fizetnek ki. 

Fred Craggs és az 1 millió fontos csekk. - Fotó: GettyImages

7. Fred Craggs álma megvalósult

2008-ban Fred Craggs a 60. születésnapján nyolc lóversenytippet nézett ki és ezeket kombiban játszotta meg. Néhány esélyes mellett, megjátszotta A Dream Come True-t, Isn’t That Luckyt és Racer Forevert is, akik mind outsiderek voltak. 

A bukmékerek 2 milliós (!) oddsot adtak a szelvényre.

Craggs minden megérzése bejött és az 50 pennys tétre 1 millió angol font ütötte a markát. 

 

6. A rajongó, aki nem adta fel!

A szurkolók néha bármire képesek fogadni, ami a csapatukkal kapcsolatos. Néha ez kifizetődő.

2011-ben egy ismeretlen baseball fogadó 500-as oddson 250 dollárral fogadta meg, hogy a St. Louis Cardinals megnyeri a World Series-t. Ugyanez a személy később további 125 dollárt tett a Cardinslsra, de ezt már 999-es oddson. 

A fogadás idején a St. Louis nem különösebben volt meggyőző, ám hamarosan sorra kezdték el nyerni a meccseket. A szezon végén minden idők egyik legváratlanabb World Series-bajnoka lett a Cardinals, a rajongó pedig 375 ezer dollárral lett gazdagabb. 

 

5. Nick Newlife jótékonysági hagyatéka

Nick Newlife nem fogadta meg, hogy Roger Federer nyeri a 2003-as Wimbledont, a későbbiekben azonban ezt már nem mulasztotta el.

De nem elégedett meg azzal, hogy csak egy Wimbledonra húzza be, Newlife 66-os oddson 1520 fontot tett arra, hogy Federer 2019-ig legalább még hat wimbledoni címet szerez. Amikor a svájci a 2012-es döntőben legyőzte Andy Murrayt, a bukmékernek 101.840 fontot kellett kifizetnie. 

Sajnos Newlife soha nem tudhatta meg, hogy bejött a jóslata, ugyanis három évvel korábban elhunyt. Az akarata szerint azonban a fogadási szelvényét az oxfami jótékonysági szervet kapta.

 

4. Richard Hopkins felfigyel egy tehetségre

Vannak fogadások, amikhez idő kell, hogy megtérüljenek.

Richard Hopkins 165 ezer fontot nyert azzal, hogy megfogadta, hogy Lewis Hamilton F1-es futamot nyer és világbajnok lesz. 

Mindezt nagyon jó oddson tehette, amikor Hamilton még csak 13 éves volt.

Hopkins észrevette Hamilton nyilvánvaló tehetségét, amikor egy gokart futamon a fia ellen versenyzett. Úgy döntött, hogy 200 fontot tesz 200-as oddson arra, hogy Hamilton a 23 éves koráig nyer legalább egy F1-es versenyt. További 100 fontot tett 500-as oddson arra, hogy 25 éves kora előtt világbajnok lesz, illetve még 50 fonttal támogatta meg 1500-as oddson ennek kombinációját. 

Hopkins minden fogadása 2008-ban térült meg, amikor Hamilton megnyerte első vb-címét.

 

3. A csodálatos hetes

1996. szeptember 28 hírhedt nap volt az angliai Ascot lóversenypályán.

Franki Dettori népszerű és kedvenc zsoké volt a fogadók körében, de akadt egy személy, aki nem értett egyet az esélyeivel, ő pedig maga Dettori volt. A hét verseny előtti interjújában azt mondta, hogy talán kettőt megnyerhet. 

Darren Yates nem hitt Dettorinak és 67.58 fonttal megjátszotta, hogy Dettori mind a hét futamon nyer. 

Yates-nek egy kisebb ács vállalkozása volt, amely csak szenvedett, így szüksége volt a szerencsére. Miután megtette fogadását, elment a haverokkal focizni, ahol 4-0-ra kikapott a csapata. 

Gondolta, hogy ez nem az ő napja, majd megnézte, hogy Dettori, hogyan szerepelt. Sok győztes volt azon a napon Ascotban, de senki nem keresett többet, mint Yates, aki 550.823 fontot vett fel, miután Dettori mind a hét futamot megnyerte.

2. Mick Gibbs, a kombifogadás művésze

Mick Gibbs szakmája szerint tetőfedő, tetőket épít és javít Staffordshire-ben. Ez azonban nem az egyetlen képessége.

Gibbs előszeretettel játszik meg őrült kombikat. Az első nagy nyereményét 1999-ben jegyezte, amikor helyesen jósolta meg nyolc labdarúgó-mérkőzés eredményét és 2.5 fontból 157 ezer fontot keresett. 

Ez a nyeremény azonban labdába sem rúg a következő nagy nyereményéhez képest. 2001-ben Gibbs 30 pennyt tett fel egy 15 meccses szelvényre, melynek az eredője 1,666,666 volt. 

Az első 14 meccs pontosan úgy alakult, ahogyan Gibbs megjósolta, így már csak a Bayern München-Valencia Bajnokok Ligája összecsapás volt hátra, melyen az angol fogadónak a bajorok győzelme kellett. A meccs 11-esekkel dőlt el. 

Amikor Mauricio Pellegrino lövése a Bayern kapusának kezében landolt, akkor Gibbs 500 ezer fonttal lett gazdagabb. Nem rossz egy 30 pennys tétnél. 

 

1. Billy Walters megmutatja, hogy miért ő legnagyobb sportfogadó

Billy Walters profi pókerjátékos volt, mielőtt sportfogadónak állt.

Közel négy évtized alatt, Walters több pénzt tett fel, mint bárki más a történelemben. Nyerőfogadásaival több 100 millió dollárt keresett. 

Élő bizonyítéka annak, hogy a sportfogadás nem a szerencséről szól. A pókerhez hasonlóan, Walters elmagyarázza, hogy a nyerő sportfogadónak elemeznie kell az információt, majd kiszámítani a kockázatot és a potenciális profitot.

A CBS News interjújában Walters ismertette minden idők legnagyobb és legbátrabb fogadását. A New Orleans Saints 2010-ben az Indianapolis Colts ellen játszotta a Super Bowlt és egyetértett abban, hogy New Orleans volt az underdog.

Walters elemezte az összes információt, és rájött, hogy valójában a New Orleans a favorit. Megvizsgálta az esélyeket, kiszámította a kockázatot és a potenciális profitot, majd úgy döntött, hogy nagy téttel fogad.

Walters 3.5 millió dollárt tett fel a bukik által underdgnak tartott New Orleansra. A Szentek 31-17-re nyertek. 

Hogy pontosan mennyit nyert Bill?

Ezt senki nem tudja, de mivel a Saints volt az underdog, így biztosak lehetünk benne, hogy hatalmas pénz ütötte a markát. 

Billy Walters egyébként a napokban szabadult a börtönből, mert 2014-ben lecsukták bennfentes kereskedés és csalás miatt. 


>>>REGISZTRÁLOK A BET365-RE A H3WIN BÓNUSZKÓDDAL ÉS KÉREM A MAX 15.000 HUF FOGADÁSI KREDITET!<<<

megosztom