Női foci

Durván szétbombázták az MTK oddsát a Diósgyőr ellen

megosztom

Érdekes oddsmozgás figyelhető meg a kedden megrendezésre kerülő MTK - DVTK női labdarúgó-mérkőzésen.

Bár papíron kiegyenlített rangadót rendeznének kedden délután a női NB I-ben, a fogadók egészen másképpen gondolták az esélyeket.

Hogy igazából mi lesz a mérkőzés sorsa, megrendezik-e vagy sem, az nagyon kétséges, mindenesetre az oddsok piacán egészen érdekes mozgások figyelhetőek meg.

Az MTK és a DVTK ugyanannyi pontot gyűjtött a bajnokságban eddig, ennek megfelelően a    -nél 2.05-ös szorzóval hozták ki a hazai együttes győzelmét.

Csakhogy nagyjából két óra alatt a beérkező tétek teljesen szétszedték az 1X2-es piacokot, cikkünk írásának pillanatában pedig már csak 1.40-ért lehet fogadni az MTK sikerét.

Egymás elleni eredmények
28.09.19 NBI Diósgyőri VTK N MTK Hungária N 1 : 1
02.05.19 NBI Diósgyőri VTK N MTK Hungária N 0 : 3
10.03.19 NBI MTK Hungária N Diósgyőri VTK N 0 : 2
27.09.18 NBI Diósgyőri VTK N MTK Hungária N 1 : 1

Ahogy a táblázatból is látható, az elmúlt 12 hónap során háromszor meccseltek egymással a csapatok, és a három mérkőzés teljesen egyenlő eloszlásban ért véget. A DVTK egyébként jól is igazolt a télen, hiszen Oláh Adrienn személyében egy kétszeres magyar bajnok támadót, míg Eirini Nefrou személyében egy görög válogatott védőt is szerződtettek Miskolcra.

Persze az MTK kerete így is erősebbnek tűnik, március 10-én a törökországi felkészülési mérkőzés alkalmával 9 játékosuk volt ott a magyar válogatott keretében.

Mindenesetre furcsa, hogy a fogadók ennyire bíznak a fővárosiakban, jelenleg már 2.62-ért lehet fogadásokat kötni az X2-es kimenetelre. 

Hogy a mérkőzés végül megrendezésre kerül e, azt most nehéz megmondani, ha viszont igen, akkor az M4Sport élőben közvetíti majd és ez egyben azt is jelenti, hogy élőben is lehet majd rá fogadni.

Szerintetek miért volt ez a nagy oddsesés?

 

 

 

 

 

{"headTitle":"MTK - DVTK női","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-03-17 16:15","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"MTK","odds":"1,40","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Döntetlen","odds":"4,75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"DVTK","odds":"5,25","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

 

 

megosztom