NB II

Hiába a zárt kapuk, potyoghatnak a gólok Nyíregyházán

  • Tomihmv

Régen komoly ütközetnek számított a Nyíregyháza-Győr összecsapás, a felek most NB II-es felsőházi rangadót vívnak.

Nyíregyházán is zárt kapuk mögött játszanak a csapatok. - Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu

A szokásoktól eltérően ezúttal nem vasárnap, hanem szombaton rendeznek bajnoki fordulót az NB II-ben, köszönhetően a nemzeti ünnepnek. A kilenc mérkőzésből többel is foglalkozunk honlapunkon, jelen cikkünkben a Nyíregyháza-Győrt vesézzük ki.

A hazaiak nem kezdték valami jól a tavaszi szezont, hiszen az első négy körben csak egy pontot tudtak szerezni. Azt követően viszont könnyedén átléptek a Kazincbarcikán, viszont az elmúlt vasárnap komoly pofonba szaladtak bele a Vasas otthonában.

A támadásokkal ugyanakkor nem volt különösebb probléma a nyíregyházaiknál, hiszen az elmúlt hat bajnokin tíz gólt lőttek, ami nem rossz, viszont a védekezésük kritikán aluli, hiszen 15-ször mattolták őket.

"Legutóbb a Vasas ellen igazi futball hangulat volt, teljesen más úgy játszani. Most viszont érdekes lesz üres lelátók előtt pályára lépni. Az ETO keretét jó játékosok alkotják, bár az eredményeik nem jöttek, komoly játékerőt képviselnek. Fontos lesz, hogy mindenki akarja a sikert, csússzon-másszon. Mindegy hogyan, de nyernünk kell szombaton" - mondta Szekszárdi Tamás, a hazaiak játékosa a nyiregyhazaspartacus.hu-nak.

A győriek sincsenek túlságosan jó passzban, hiszen a tavaszi nyitófordulóban ugyan nyerni tudtak Tiszakécskén, az azóta lejátszott öt bajnokin viszont mindössze egyetlen egy pontot szereztek. A csapat kezét a helyi önkormányzat is elengedte, ráadásul Fejes András is kidőlt, viszont Priskin Tamás harcra kész és hétvégén már játszhat.

Nem vár tehát könnyű mérkőzés Kondás Elemér csapatára, aki a következőket nyilatkozta klubja hivatalos honlapjának a mérkőzés előtt: "Természetesen nem szeretem, ha zárt kapuk mögött kell mérkőzést játszani, de ezt hozta az élet és jelen helyzetben nem befolyásolja a csapatot. Ennek ellenére semminek nem szabad változni, mert nekünk pontokat kell gyűjteni. Még több akaratot, még több futást kell hozzá tenni minőségben és mennyiségben is, valamint még több jó döntést kell hozni. Ahogy mindig fogalmazok: Legjobb gyógyszer a győzelem".

A vendégeknél is hasonló a helyzet, mint a hazaiknál, hiszen elöl megvannak, jönnek a gólok, viszont a hátsó alakzatuk nem áll valami stabil lábakon. Így pedig simán benne van meccsben a gólváltás, de az is, hogy valamelyik irányba eldől a találkozó. Avagy nem lennénk meglepve, ha mindkét csapat betalálna és emellett több, mint 2,5 gól születne, mint ahogyan ősszel is történt a felek meccsén, amikor az ETO 3-1-re tudott nyerni.

{"headTitle":"Nyíregyháza - Győr","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-03-14 17:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Mindkét csapat szerez gólt és több, mint 2,5 gól","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[3088777] 2020-03-14 17:00:00 Nyíregyháza - Győrx;