NB II

1,85-ért tippelnénk a MTK-Vasas rangadóra

  • mr.blonde

Az MTK és a Vasas is a feljutásra pályázik az NB II-ben, a két fővárosi csapat rangadójának tehát komoly tétje van.

A 168. MTK-Vasas összecsapást rendezik meg szombaton, azonban nem az NB I-es meccsek között, hanem a másodosztályban. Ebből is érezhető, hogy bizony mindkét klub szebb jelent érdemelne, azonban mindkét oldalon gőzerővel dolgoznak azon, hogy a következő idényben újra az élvonalban játszhassanak.

Fotó: vasasfc.hu

Az MTK őszi szezonja kifejezetten rendben volt, toronymagasan vezették a bajnokságot, azonban tavasszal elkezdett bukdácsolni a gárda, így azért annyira még sem lehet majd nyugodt a hajrá.

A Vasas éppen ellenkező utat jár be, elég harmatosra sikerült az idény első fele, azonban télen komoly változások álltak be a csapatnál és immáron versenyben vannak a feljutásért. Az angyalföldiekről hét elején bővebben is cikkeztünk.

[3088761] 2020-03-14 17:00:00 MTK Budapest - Vasas Budapestx;5

A két csapat között jelenleg kilenc pont a különbség, ennek megfelelően a bukmékerek az MTK-t hozták ki komoly favoritnak. Ha viszont azt vesszük alapul, hogy ki hogyan teljesített az elmúlt hetekben, akkor már komoly Vasas-erőfölényt láthatunk, vagyis egyáltalán nem biztos, hogy jól lőtték be a szorzókat az oddsmesterek.

Mire érdemes fogadni?

A fenti állítást erősíti, hogy a nyitóoddsokat a fogadók tétjei folyamatosan tolják elfelé - méghozzá a Vasas irányába. Cikkünk írásának pillanatában már kettes szorzón lehet pakolni a kék-fehéreket, miközben 1.80-ról indult ez a szám.

Összességében három tényezőt tudunk felhozni a Vasas mellett. Az egyik, hogy a meccset nézők nélkül játsszák le. Igen, most lehet gonoszkodni, hogy az MTK esetében ez nem sokat számít, de azért számít valamennyit.

Nem hanyagolandó, hogy az MTK hét közben kupameccsen is pályára lépett, és Micheal Boris ki is emelte, hogy meg kell találni a friss játékosokat a hétvégére. Harmadikként pedig ott van a forma, ami kétségtelenül a Vasas mellett szól jelenleg.


>>>Hatalmas oddsok a pályán! Regisztrálok a TippmixPro-ra a magasabb szorzókért!<<<


Talán nem túlzás azt mondani, hogy két élvonalbeli minőséget képviselő csapat csatája lesz ez. Abszolút edzőmeccs feelingje lesz az ütközetnek, ami két támadófelfogású együttes esetében gólokat eredményezhet. Ami az egyik oldalon Lencse, Katona, Prosse és Bodnár, az a másikon Feczesin, Balajti, Birtalan, vagyis komoly esély mutatkozik arra, hogy mindkét fél a kapuba találjon. Ebből kiindulva választottunk tippet is.

Te mit fogadsz erre a meccsre?

 

 

 

 

{"headTitle":"MTK - Vasas ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-03-14 17:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Mindkét csapat szerez gólt és 2,5 gól felett","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[3088761] 2020-03-14 17:00:00 MTK Budapest - Vasas Budapestx;