Bajnokok Ligája

Triplázó kombit várnak olvasóink a szerdai BL-meccseken

A keddi Bajnokok Ligája összecsapások a várakozásoknak megfelelően alakultak, vajon ezúttal borul a papírforma?

A világ legjobb klubfoci sorozatának első két nyolcaddöntője a fogadóknak kedvező eredménnyel zárult. A Lipcse kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel ejtette ki a José Moutinho által dirigált Tottenhamet, amely a tavalyi döntő után ezúttal a legjobb 16 között távozni kényszerült. A sorozat újonca, az Atalanta is oda-vissza verte ellenfelét - Valenciában nézők biztatása nélkül is gólzápor volt és Ilicic mesternégyesének köszönhetően az első meccses 4-1-után most 4-3 győzött a bergamói alakulat. 

A várakozások alapján a szerdai játéknapon is vannak viszonylag biztosnak mondható tippek. Szerkesztőink már letették voksukat, ahogyan kitekintettünk arra is, mik a legreálisabb végeredmények, most pedig nézzük meg, hogy kedves olvasóink hogyan látják az esélyeket.

Lassan félszáz tippet számlál a Hathárom rendszere, ami alapján láthatjuk, hogy a fogadók nem gondolják túl ezt a két visszavágót. A képlet valóban egyszerűnek tűnik, hiszen mindkét saját gyepen pályára lévő csapat hátrányból folytatja, tehát kötelező a győzelem a továbblépéshez. A Pool-Atlétin olvasóink döbbenetes többségben pakolják a hazait - 92 százalékuk ikszeli be Kloppék sikerét. A PSG-Dortmundon is fölényben vannak a 'H'-t behúzók, de itt azért árnyaltabb a kép - 56 százalék számít Neymarék diadalára, míg 22-22%-a választja a 'D' vagy 'V' opciót.

A két favorit tippet, tehát a két hazait kombinálva jelenleg 2,88-as oddsot kapunk a TippmixPrónál!

Nem véletlen, hogy a nemzeti bukinál is a címvédő találkozója lett a nap meccse. Ahogy a Zrt. statisztikáiból láthatjuk, a honi fogadók döntő többsége, azaz 81 százaléka húzza be a Vörösök győzelmét. Érdekesség, hogy rendszerünkben a pontos eredmények piacán a 2-1-es Pool sikerre fogadnak, ami 8.5-et fizet, ám az Szalah-ék kiesését eredményezné.
 


>>>Hatalmas oddsok a pályán! Regisztrálok a TippmixPro-ra a magasabb szorzókért!<<<