Bajnokok Ligája

Nagyon megveretjük Mourinhóékat Gulácsiékkal

  • Tomihmv

Gyakorlatilag a Tottenhamnek semmi esélyese sincs a Bajnokok Ligája visszavágóján Lipcsében.

Két mérkőzést rendeznek kedden a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágói közül, magyar szempontból pedig egyértelmű, hogy a Lipcse-Tottenham összecsapás viszi a prímet. A felek odavágóján a német együttes 1-0-ra nyerni tudott Londonban, vagyis pazar helyzetből várja a második ütközetet.

Ám nem csak az eredmény miatt várhatja igen pozitív előjelekkel a német gárda a keddi ütközetet, hanem a Spurs jelenlegi helyzete miatt is. Az angoloknál ugyanis már Bergwijn is kidőlt a sorból, így Moruinhónak alig maradt épkézláb csatára, Allinak vagy Lucasnak kellene megoldani ezt a szerepkört. Merthogy a holland játékos mellett Kane (elkezdte ugyan az edzéseket, a csapattal is elutazott Németországba, ám nem lép pályára), Szon régóta sérült, de hiányzik majd Sissoko is, míg Davies erősen kérdéses.

A rengeteg hiányzó pedig rányomja bélyegét a csapat teljesítményére, ugyanis a Tottenham az elmúlt öt tétmeccsén nem tudott nyerni, a bajnokságban egészen a nyolcadik helyig csúszott vissza, az FA Kupában hazai pályán esett ki a tök utolsó Norwich ellen, a BL-ben pedig ugye kb. kilátástalan helyzetben van.

>>>Hatalmas oddsok a pályán! Regisztrálok a TippmixPro-ra a magasabb szorzókért!<<<


Már csak azért is mert, a visszavágón támadnia kell Mourinhóéknak, vagyis ki kell, hogy nyíljanak, ez pedig pazar szituáció egy olyan csapatnak, mint a Lipcse. A németeknek ugyanis megannyi villámléptű, kombinatív játékosa van, akik ezt képesek kihasználni, ráadásul a hírek szerint az elmúlt héten kisebb sérüléssel bajlódó Werner is ott lesz a kezdőben kedd este.

A német sztár mellett Upamecano visszatér, hiszen lejárt az eltiltása, így biztosan már csak a régóta maródi Orbán, Konaté, Adams, Kampl négyes marad ki. Ez pedig igen jó előjel, ráadásul a hazaiak formájára sem lehet különösebb panasz, még akkor sem, ha az utolsó két bajnokijukon (Wolfsburg idegenben, Leverkusen otthon), csak döntetlenekre voltak jók.

Összességében tehát adott egy széteső félben lévő vendégcsapat, amelynek kulcsjátékosai hiányoznak (főleg az előre játékban) és mindemellett támadólag kell fellépnie. Ezzel szemben a hazaiak jó formában vannak, remek a védekezésük (utolsó hat tétmeccsükön mindössze egy gólt kaptak), szinte teljes kerettel várják a találkozót, az otthoni környezet előnyéről (hiába a koronavírus, a meccsre bemehetnek a nézők) nem is beszélve.

Mindezek után nem is fogadhatunk másra, csak is magabiztos német sikerre, főleg úgy, ha a Lipcse megismétli a három héttel ezelőtti teljesítményét, ami simán benne van a pakliban, hiszen német csapatról beszélünk. Avagy szerintünk simán benne van a pakliban az, hogy Gulácsiék több góllal is legyőzzék Mourinhóékat és kettős győzelemmel, tükörsimán jussanak a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában.

{"headTitle":"RB Leipzig - Tottenham","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-03-10 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"RB Leipzig -1,5","odds":"2.30","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[3236267] 2020-03-10 21:00:00 RB Leipzig - Tottenham Hotspurx;