Nap fogadása

Kissé meglepő, de a többség szerint ülni fog ez a 2.22-es derbi-tipp

Rangadó hegyek várnak ránk vasárnap, a TMP-nél pedig a manchesteri összecsapás lett a nap meccse. Ezt várják a fogadók.

Vajon melyik mester örülhet a lefújást követően? Fotó: Goal.com

Több bajnokságban is igazi ínyencség lesz terítéken ezen a szép tavaszi vasárnapon, de fél 6-tól minden szem Manchesterre szegeződik majd. Na jó, csak majdnem minden, hiszen lesz azért, aki inkább a Vasas-Szparit választja.

Mindenesetre jobbkor nem is jöhetne a Solskjaer-brigád számára a nagy városi összecsapás, hiszen ahogyan azt már ebben az előzetesben is leírtuk, kilenc meccse veretlen a csapat. A formára a City sem panaszkodhat, ám az égszínkék alakulat már szinte biztosan a második helyen zárja a bajnokságot, tehát fogy a motiváció. 

[3056024] 2020-03-08 17:30:00 Manchester United - Manchester Cityx

A bukmékerek márpedig óriási favoritnak hozták ki Guardioláékat, pedig a közelmúltban lejátszott három egymás elleni összecsapásból kétszer is alulmaradtak. Kimenetelt tippelni tehát kifejezetten nehéz, de az adott oddsokon lehet inkább a 'H' felé érdemes keresgélni. Sok fogadót meg is ihletett a majdnem ötös hazai szorzó - 3/10-en behúzták a Unitedet, míg 44 százalék vár City sikert.

Ez azt jelenti tehát, hogy a fogadók 56 százaléka szerint legalább egy X-re jó lesz az MU és az 1X jelenleg 2.22-ért fogadható.

 

Mi a véleményed erről a tippről?
 

[3056024] 2020-03-08 17:30:00 Manchester United - Manchester Cityx;