Darts

Három tipp, dupla pénz!

  • Cesc18

Szombat délután a legjobb 32 összecsapásaival folytatódnak a küzdelmek a UK Openen.

Kemény meccs vár Smith-re a 32 között. - Fotó: PDC

Rendesen megcsappant a mezőny az első játéknapot követően a UK Openen, egészen pontosan 32 dartsos maradt versenyben. Szombat délután négy táblán 16 mérkőzést bonyolítanak le, így estére ismét megfeleződik a létszám. 

A délután slágermeccse egyértelműen Rob Cross és Michael Smith összecsapása lesz. Mindkét dartsos a trófea esélyeseként érkezett Mineheadbe, viszont valamelyikük számára a legjobb 32 között véget ér a torna. Oddsok alapján Cross lehet az a játékos, aki búcsúzik és az az igazság, hogy nehezen tudunk vitatkozni a bukmékerekkel. Az utóbbi időben egyértelműen Smith nyújt meggyőzőbb teljesítményt, különösen, ami a Premier League fellépéseket illeti. A tegnapi bemutatkozása is erősebb volt "Bully Boy"-nak, hiszen elég lazán, 10-4-re verte James Wilsont, míg Cross 90-es átlag elején mozogva igencsak megharcolt Niels Zonneveld ellen. 

Ami viszont nem Smith felé billenti a mérleg nyelvét, azaz egymás elleni mérlegük, eddig ugyanis 17-szer meccseltek és ebből 14-et (!) "Voltage" nyert meg.

Tavaly 5-0-ra hozta le Cross a honfitársa elleni összecsapásokat és még csak azt sem lehet mondani, hogy huszadrangú tornákon randevúztak volna, hiszen a UK Openen az elődöntőben, a World Matchplayen pedig a döntőben találkoztak, illetve volt két Premier League meccsük is. 

Kíváncsian várjuk, hogy Smith fejben túl tudja-e tenni magát ezen a sok vereségen. Az biztos, hogy a formája rendben van és a végső győzelemre is jó eséllyel pályázik. 

Kikre fogadjunk?

Időrendi sorrendben haladva az első választásunk Jamie Hughes, aki a 4-es tábla nyitómeccsén Martin Atkins ellen száll harcba. Az egykori BDO-s klasszis angol nem kezdte rosszul a második profi szezonját és egyelőre elég meggyőző a UK Openen is. Pénteken Brendan Dolan ellen egy zseniális meccset játszott, amit végül 10-9 arányban, 100.50-es átlaggal sikerült behúznia. Egy ilyen teljesítmény mindenféleképpen jó formáról árulkodik Hughesnál, így pedig örömmel szavazunk neki bizalmat az ellen az Atkins ellen, akit gyengébb képességű játékosnak tartunk és egyébként sem dobott olyan erősen pénteken.

A következő választásunk Gerwyn Price-ra esett, aki gyorsan kiköszörülte a csütörtök esti csorbát, pénteken ugyanis egy 104.20-as átlaggal mutatkozott be. Nem csoda, hogy erre semmi válasza nem volt Danny Noppertnek. Price következő ellenfele a villámkezű Ricky Evans lesz, ami egy nagyon szórakoztató és kegyetlenül pörgős meccsnek ígérkezik. Evans stílusa nagyon feküdhet a walesinek, így nehezen tudjuk elképzelni, hogy itt boruljon a papírforma. 

Hughes és Price mellett győzelmet várunk Dimitri van den Berghtől is. A belga tegnap magabiztosan kezdett és sokkal nagyobb ellenállásra Matthew Edgartól sem kell számítania. Az angol srácban nem igazán van benne egy kiemelkedő teljesítmény, általában 80-90 közötti átlagokat dobál és elég, amire elég. Eddig szerencséje volt a sorsolásnál, így 85-ös átlagokkal is tovább tudott jutni, Van den Bergh ellen ez viszont kevés lehet.

{"headTitle":"UK Open","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-03-07 13:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Hughes + Price + Van den Bergh","odds":"2.10","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}

>>>Hatalmas oddsok a pályán! Regisztrálok a TippmixPro-ra a magasabb szorzókért!<<<