Nap fogadása

2,64-es oddsért mennek szembe velünk a fogadók

Óriási összecsapással folytatódik a legrangosabb angol kupasorozat és a legjobb 16 között már nincs újrajátszás, így ma biztosan kiderül, kik léphetnek tovább.

Kedden sem fognak unatkozni a topfutball szerelmesei, ugyanis német és angol földön is kiváló párosításnak örvendhetünk. Utóbbiban az FA-kupa nyolcaddöntője lesz terítéken, a fő meccs ezek közt pedig kétségkívül a Chelsea-Liverpool.

Egyik fél sem élete formájában érkezik - a Chelsea az utóbbi nyolc meccséből csak kettőt húzott be, míg a Pool 44 találkozó után lelt újra legyőzőre a Premier League-ben. A Vörösök kétségkívül gyengén játszottak és mindössze egy kaput eltaláló lövést jegyeztek, de persze már nagyon érett egy ilyen 90 perc. A kérdés, hogy hogyan reagálják le ezt a helyzetet, na de az előzeteseket már kiveséztük ebben a cikkben, tehát nézzük inkább a magyar sportfogadók állásfoglalását.

Mint azt az alábbi ábra is mutatja, a honi fogadók a Watford elleni blama ellenére bíznak a Vörösökben és 43 százalékuk be is húzta a sikerüket. A hazaiakra fogadók vannak a legkevesebben - minden negyedik tippmixelő vár Chelsea-győzelmet, de a döntetlen is 32 százalékon áll. Azt tehát nem lehet mondani, hogy óriási egyetértés lenne, de az szépen kirajzolódott, hogy az X2-be fektet a nép nagy része.

 

Te mire fogadsz a találkozón?

 

[3267694] 2020-03-03 20:45:00 Chelsea - Liverpoolx;

>>>Hatalmas oddsok a pályán! Regisztrálok a TippmixPro-ra a magasabb szorzókért!<<<