Európa Liga

Nem agyaljuk túl a Manchester United EL-meccsét

  • Tomihmv

A Vörös Ördögök 1-1-ről várják az FC Bruges elleni Európa Liga-visszavágójukat.

Martialék a visszavágó esélyesei. - Fotó: twitter.com/manutd

A Manchester United elérte, amit akart a múlt heti, belgiumi odavágóján, hiszen nem kapott ki, gólt szerzett, vagyis igen jó helyzetből várja az FC Bruges elleni Európa Liga-visszavágóját.

A Vörös Ördögök egyébként éppen annyit adtak ki magukból, amennyit kellett, de még így is majdnem sikerült nyerniük az első meccsen. Különösen Martial volt elemében, aki gólt szerzett, illetve egy kapufát is lőtt, igaz, ez nem meglepő, hiszen a francia játékos a téli szünetet követően parádézik, mindhárom meccsén lőtt egy gólt.

Martial mellett egyébiránt a United is jó formában várja a találkozót, immáron zsinórban hat tétmérkőzés óta veretlen a csapat (hétvégén 3-0-ra győzte le a Watfordot), és ezen találkozók közül mindössze csak a Bruges elleni odavágón (!) kapott gólt. Mindemellett a hiányzók száma is egyre kevesebb Solskjaer csapatánál, immáron biztosan csak Pogba és Rashford marad ki.

Ami a vendégeket illeti, a Bruges is sikerrel hangolt a visszavágóra, hiszen 1-0-ra verte a Charleroi alakulatát, aminek köszönhetően 14 tétmérkőzés óta veretlen. Igaz, ahogy az odavágó előtt, úgy most is érdemes kihangsúlyozni, hogy ezen eredményeket nem túl acélos ellenfelek - kivétel egy, két csapat - ellen érte el.

Az odavágó alakulhatott volna egyébként jobban is a belgák számára, ha jobban sáfárkodnak lehetőségeikkel, de nem tették meg, így igen nehéz visszavágó vár rájuk. Főleg úgy, hogy a csapat egyik legfontosabb játékosa, Balanta kisárgázta magát, így nem játszhat az Old Traffordon, míg mellette többen is hiányozhatnak sérülés miatt.

Kényelmes helyzetben van tehát a United, pláne, hogy hazai pályán játszhat, viszont egyáltalán nem dőlhet hátra. A hírek szerint pedig nem is fog, Solskjaer ugyanis a legjobbjait vetheti be csütörtökön, aminek köszönhetően pedig ki kell hogy jöjjön a felek közti reális tudásbeli különbség. Avagy szerintünk a Vörös Ördögök sikerével érhet véget a találkozó, amit ha megspékelünk még legalább két góllal - ahogy az odavágón is történt -, akkor igen pofás szorzót kapunk.

{"headTitle":"Manchester United - FC Bruges","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-02-27 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Hazai és több, mint 1,5 gól","odds":"1.85","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}
[3236288] 2020-02-27 21:00:00 Manchester United - Club Bruggex;

Kattints és nézd meg ingyen a tippeket!