Tenisz

Döcögős kezdés után mészárlás az AO-döntőstől?

  • Cesc18

Dominic Thiemnek nem okozhat gondot Jaume Munar legyőzése a riói nyolcaddöntőben.

Thiem jövő héten már Roger Federer előtt állhat a ranglistán. - Fotó: ATP

Az osztrákok klasszisa komoly motivációval érkezett Brazíliába, célul tűzte ki ugyanis, hogy megelőzi a világranglistán Roger Federert. Ehhez tökéletes ez a hét, hiszen nincsen védendő pontja, összesen pedig 500 pont szerezhető, ami bőségesen elegendő lenne Thiemnek, hogy maga mögé utasítsa a svájci legendát. 

Nem kezdett viszont igazán meggyőzően a sógorok salakspecialistája, döntő szettben tudta ugyanis csak legyűrni a nála több, mint 300 hellyel hátrébb rangsorolt brazil ellenfelét. Igaz, az Australian Open döntője óta ez volt az első tétmeccse, ellenfélül pedig egy lelkes hazai srácot kapott, tehát a vészharangot felesleges lenne kongatni Thiem háza táján. 

Ami már inkább adhat okot az aggodalomra, hogy az osztrákot a második szettben ápolni kellett, igaz utána gond nélkül végig tudta játszani a döntő szettet. Így nyilatkozott a sérüléséről: 

Néhány percig igen fájdalmas volt. Elég félelmetes volt ez számomra, mert hirtelen fellépő éles fájdalmat éreztem a térdemben, ilyenre pedig korábban nem volt példa. Azonnal kértem is ápolást és azt mondta a fizio, hogy alapvetően minden rendben. 

Thiemnek két napja volt pihenni és regenerálódni, a folytatásban pedig az a Jaume Munar lesz az ellenfele, aki lassan a top 100-ból is kicsúszik. 

A spanyol srác nem igazán tudott fejlődni az elmúlt két évhez képest, sőt még gyengébb teljesítményt nyújt, így hétről hétre esik hátra és ha így halad, akkor a számára oly fontos európai salakszezonban a legtöbb tornára selejteznie kell majd. Rióban is van védendő pontja, miután tavaly a negyeddöntőig jutott. Ahhoz, hogy ne bukjon pontokat, le kellene gyűrnie az osztrákot. 

Ez viszont korábban még hazai pályán sem jött össze Munarnak, tavaly és tavalyelőtt is 2-0-ra kapott ki Barcelonában. Miután fejlődést nem mutat, Thiem viszont egyre erősebb, így semmiféleképp sem várunk meglepetést ezen a tornán. Véleményünk szerint az osztrák a korábbiakhoz hasonlóan szettveszteség nélkül veri a spanyolt, hiszen ellene pontosan tudja, hogy mit kell játszani. 

{"headTitle":"Dominic Thiem - Jaume Munar","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-02-21 01:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Munar nyer játszmát? Nem","odds":"1.59","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"tippmixpro"}]}

>>>Regisztrálok a TippmixPro-ra és kérem az akár 5000 HUF üdvözlő bónuszt!<<<