EXTRA

Erre az oddsra már most ráharapunk!

  • Cesc18
megosztom

Nem sok jót jósolunk az idegen terepre tévedő Borna Coric-nak Thiago Monteiro ellen.

A Buenos Aires-i torna kiemeltjei között találunk egy kakukktojást, ő pedig nem más, mint Borna Coric. A horvát játékos nem tartozik a borítás specialistái közé, ennek megfelelően pályafutása során először próbálkozik a dél-amerikai salakos tornákon. 

Vélhetően az edzői stábja tanácsára döntött úgy, hogy kipróbál valami újat, hátha ez segít kilábalni a gödörből. Coric ugyanis kemény lejtmenetben van, a csodás 2018-as szezonja után tavaly semmit nem mutatott és a 12. helyről hirtelen a top 30-on kívül találta magát. 

Tény, hogy hátráltatták sérülések, de amikor egészséges volt, akkor sem tudott azon a szinten játszani, mint 2018-ban. Nem tudni, hogy milyen célokkal vág neki a "Golden Swing"-nek, de sok jót nem jósolunk neki. 

Thiago Monteiro személyében kapásból egy kőkemény salakos ellenfelet kapott. A brazilról éppen tegnapi cikkünkben írtunk, miszerint meglehetősen jó formának örvend és természetesen ezeken a dél-amerikai versenyeken extra motiváltan játszik. 

Váratlanul simán intézte el Jaume Munart és vadászott már le olyan nagyobb halakat is, akik nem erős salakjátékosként erre a vidékre tévedtek. 

2016-ban a riói olimpia miatt Jo-Wilfried Tsonga döntött úgy, hogy bevállalja a "Golden Swing"-et és éppen Monteiróba szalad bele, aki akkor 10-es szorzóval borította a papírformát. 

Most messze nem fizet ennyire jól a brazil továbbjutása, de még ebben az 1.80-ban is komoly értéket látunk. 

Tényleg remek formát mutat a brazil, nagy önbizalommal játszik és hát sokkal nagyobb a tapasztalata a dél-amerikai tornákat illetően. Coric-nak ez a meccs arra jó lesz, hogy megízlelje milyen itt játszani, de inkább jövő héten Rióban számíthat jobb eredményre, ahol a borítás is gyorsabb lesz. 

Nagyon meglepő lenne, ha kezdésig kitartana a brazil 1.80-as szorzója.

{"headTitle":"Borna Coric - Thiago Monteiro","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-02-12 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Monteiro","odds":"1.81","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}
pinnacle

 

megosztom