Tenisz

Oddsmesterek, mikor veszitek komolyan a magyar játékost?

  • Cesc18

Balázs Attila a héten háromból három meccset nyert meg underdogként Bangkokban. Az elődöntőben jön a negyedik?

Miközben javában zajlanak az Australian Open selejtezői, Balázs Attila Thaiföldön, a bangkoki Challenger-tornán üti a sárga bogyót és harcol azért, hogy még közelebb kerüljön a top 100-hoz. 

Háromból három meccset nyert eddig Balázs Attila underdogként Bangkokban. - Fotó: ATP

A 31 éves játékos a hosszabbitas.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a szezon első néhány hónapja remek lehetőség számára, hogy pontokat gyűjtsön, hiszen tavaly sérülés miatt egészen március közepéig nem lépett pályára. 

Noha Balázsnak nem a kemény pályás tenisz a nagy szerelme, ellenben viszont nagyon motivált, így vélhetően ennek is köszönhetően szerepel ennyire jól Thaiföldön, ahol magyar idő szerint péntek hajnalban már a döntőért lép pályára a nála 121 hellyel hátrébb rangsorolt Roman Safiullin ellen. 

A bukmékereknél az orosz játékost 1.66-1.71 körüli favorit, de Atit ez vélhetően teljesen hidegen hagyja, hiszen az eddigi három meccsét is underdogként nyerte meg. 

Safiullin karrierje egyébként nagyon biztatóan indult, hiszen 2015-ben a juniorok között megnyerte az Australian Opent és megválasztották az év junior játékosának is Oroszországban. A Futures-szint sem nagyon okozott számára túl nagy kihívást, az onnan való kitöréssel viszont akadnak problémái. Egyre jobb a Challenger-tornákon, de döntőt még nem tudott játszani, sőt, ez lesz az első elődöntője. 

A nagyobb tapasztalat tehát Balázs oldalán, aki úgy tűnik, hogy nagyon érzi most a bangkoki kemény pályát. Nem igazán értjük, hogy az oddsmesterek miért nem veszik elég komolyan. 

{"headTitle":"Roman Safiullin - Balázs Attila","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-01-17 04:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Safiullin","odds":"1.704","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"},{"eventTitle":"Balázs","odds":"2.190","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}

Ha óriási érték nincs is a magyar 2.19-es szorzójában, de azért némi pénzmagot megérhet, az óvatosabb duhajok számára pedig nem rossz opció a +1.5-ös szett hendikeppel való nyeretése, hiszen arra is 1.50 feletti szorzót kapunk. 

Te bizalmat szavazol Balázs Atinak?