Tenisz

Ezzel a tippel megyünk a kimerült spanyol ellen

  • Cesc18
megosztom

Feliciano Lopez szerdai két meccse megbosszulhatja magát a Hubert Hurkacz elleni csütörtöki negyeddöntőben.

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban a negyeddöntős összecsapásokkal folytatódnak a küzdelmek Aucklandben. Az eső bekavart az elmúlt napokban, így például a veterán Feliciano Lopeznek az előző játéknapon néhány óra leforgása alatt kétszer is pályára kellett lépnie. 

Lopez első negyeddöntőjére készül az ASB Classic-on. - Fotó: ATP

A 38 éves spanyol azonban olyannyira megbirkózott a feladattal, hogy mind Pablo Andujar, mind pedig az 1. kiemelt Fabio Fognini ellen nyerni tudott. Ráadásul tette mindezt óriási csatákban, szetthátrányból felállva. 

Hatalmas bravúr volt ez a két győzelem Lopeztől, de a pályán eltöltött 4 óra 26 perc keményen visszaüthet a negyeddöntőben. 

Noha a két mérkőzése között volt három óra pihenője, de ez akkor is így rettentően megterhelő nap volt a spanyolnak. Főleg 38 évesen, amikor már egyik napról a másikra messze nem olyan gyorsan regenerálódik az ember teste, mint a 20-as éveiben. 

Lopez negyeddöntős ellenfele a 6. kiemelt Hubert Hurkacz lesz, aki viszont két különböző napon lépett pályára és két szettveszteség nélküli győzelmen van túl. 

Egyelőre kifogástalan ez az év a lengyel tehetség számára, hiszen az ATP Cup-on a tőle telhetőt megtette a lengyel csapatért azzal, hogy megnyerte az egyéni meccseit. Nem is akármilyen győzelmeket aratott, ugyanis Dominic Thiem személyében levadászott egy top 10-es játékost, de verte Diego Schwartzmant és Borna Coric-ot is. 
 

>>>REGISZTRÁLJ A PINNACLE-RE ÉS FOGADJ A LEGJOBB SZORZÓKON<<<


Az önbizalom és a forma tehát rendben van Hurkacznál, így pedig nem kellene, hogy különösebb gondot jelentsen számára a vélhetően nem túl friss Lopez legyőzése sem. Ugyan a szervezők korrektek voltak és a csütörtöki program utolsó meccsének tették ezt, de akkor sem gondoljuk, hogy a spanyol különösebben tényező tud majd lenni. 

A tétek keményen érkeznek is a lengyelre, a bet365-ön például a 2-0-s szorzóját 2.20-ról 1.83-ra verték le a fogadók. A Pinnacle-nél még valamennyire kitart a szettveszteség nélküli győzelmének szorzója, de érdemes sietni vele, mert kezdésre szinte biztosan beesik 2.00 alá. 

{"headTitle":"Feliciano Lopez - Hubert Hurkacz","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-01-16 08:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Szett hendikep: Hurkacz -1.5","odds":"2.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}
pinnacle

 

megosztom