Serie A

Kombink van a két olasz csúcsrangadóra, íme!

  • varin

Fantasztikus szombatunk lesz, három meccs, három csúcsrangadó. Íme ennek okán egy kombi!

Ha az elmúlt évek olasz futballjára gondolunk, megállapíthatjuk, hogy az Internazionale, Napoli, Atalanta, Lazio négyes rendszerint egy BL-résztvevő, két, a BL-ért harcoló és egy reménytelen helyzetben lévő csapat kvartettje volt. Amíg a milánóiaknak nem jutott sok sikerélmény, addig  Nápoly nem kellett aggódjon a top4-ért, míg a római és bergamói csapat rendre a top6-ban foglalt helyet. Erre az évre gyökereset változtak a dolgok a Csizmán, hiszen Antonio Conte vezetésével a Nerazzuri szárnyal, míg az edzőváltáson átesett Napolinak már nemigen lehet komoly terv a BL-kvalifikáció. Szombaton délután, miután a Cagliari és a Milan is rangadót játszanak (beharangozó és tipp itt), egymásnak esik a fenti négyes is. Nem akármilyen futballszombat lesz!

{"headTitle":"Lazio-Napoli","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-01-11 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Lazio","odds":"2.05","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Döntetlen","odds":"3.8","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Napoli","odds":"3.3","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

Három meccs, három pont eddig Gennaro Gattuso mérlege a déli csapat székében, ami az ellenfeleket nézve, és azt beleszámolva, hogy otthon kétszer is elbuktak, nagyon nem fest jól. A milánói legenda győzelmi kényszerben van, ráadásul éppen az ellen a Lazio ellen bizonyíthat, amelynek majdnem leült nemrég a kispadjára is. "Gatta" szerint messze nincs vége a szezonnak, kár leírni együttesét.

"Ha úgy gondolnám, halott a csapatom, őszintén elmondanám, de elszántak, motiváltak a srácok, de az is biztos, hogy hatalmas teljesítmény kell, hogy feljebb másszunk a tabellán. Mi nem ide valóak vagyunk, remek játékosaink vannak, akiknek meg kell mutatniuk, hogy képesek küzdeni és eredményt elérni" - nyilatkozta Gattuso.

A korábbi kőkemény középpályásnak több nagy problémája is van, elsőként ott van Kaldiou Koulibaly hiánya. A bekk már edzeget néhány napja, de Gattuso semmiképpen nem akarja kockára tenni legértékesebb játékosát. Szintén maródi Dries Mertens, így továbbra is a Callejón-Milik-Insigne trió támadhat.

A Laziónál lényegesen jobb a helyzet, ha nem számítjuk a lepasszolt Európa Ligát, zsinórban kilenc győzelemnél tart a csapat úgy, hogy közben behúzták a Szuperkupát is a Juventus ellen. Ha nem is könnyedén, de nyeregeti meccseit Inzaghi csapata, lemaradásuk pedig csak három pont az Inter-Juve duó ellen, mivel van egy elmaradt meccsük is. Aminek örülhet a szakvezető, hogy Parolo eltiltásáért cserébe visszakapták Luis Albertót és Lucas Leivát, de ami a legfontosabb, az Ciro Immobile játéka.

Az olasz válogatott teljesen hihetetlen szezont fut, idén 17 bajnokin 19 gólt szerzett és 5 asszisztot osztott ki.

Az elmúlt évek nápolyi dominanciája nagyon erőteljes, az utolsó nyolc bajnokin egy pont jutott a Laziónak, a gólkülönbség pedig 25-5. Most azonban más a leányzó fekvése, de ettől függetlenül a sok gól eléggé biztosnak tűnik. Egyrészt a római támadójáték jól működik és Koulibaly hiánya garancia a hazai gólokra, másrészt a Napoli is gólgazdag meccseket játszik, rendszerint rúgnak és kapnak is gólokat. Mindezek miatt merünk overt húzni, de a kombi miatt csak óvatosabb határral.

{"headTitle":"Inter-Atalanta","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-01-11 20:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Inter","odds":"2.05","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Döntetlen","odds":"3.6","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Atalanta","odds":"3.3","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

Ha nehéz dolgunk volt a Lazio-Napolin, akkor nem kevésbé kacifántos az ügy Milánóban sem, ahová az Atalanta látogat. A bergamói csapat két 5-0-ból érkezik, de ez a Milan és ez a Parma az Inter nyomába sem érhet, ráadásul a fekete-kékek is két sima győzelemből érkeznek, melyből az egyik éppen a San Paolóban született meg a hétközi fordulón.

Noha a bergamói csapat kicsit akadozva kezdte a bajnokságot és idő kellett, mire megszokták a BL okozta kettős terhelést, végül a bajnokságban is összekapták magukat és a Bajnokok Ligájában is kiharcolták a legjobb 16-ot. Nem is kérdés, hogy Gasperini csapata erőn felül teljesít, az összevásárolt, sztárokkal teletűzdelt riválisok tengerében üdvözítő, amit a bergamóiak idén is letesznek az asztalra.

Gasperini most legjobbjaival utazhat el a San Siróba, Conténak viszont lesznek hiányzói. D'Ambrosio (12/1) sérülés, Skriniar (24/0) és Barella (18/2) pedig eltiltás miatt nem állhat Conte rendelkezésére, de a szakvezető irigylésre méltó helyzetére bizonyíték, hogy Diego Godín és Stefano Sensi lehetnek a pótemberek.

Fotó: SempreInter

Igazi csatárháború várható, elég ha csak a formákat nézzük - Lautaro Martínez: 7 meccs, 6 gól, Romelu Lukaku: 9 meccs, 9 gól, 3 assziszt az egyik oldalon, Josip Ilicic: 6 meccs, 6 gól, 2 assziszt, Papu Gómez: 2 meccs, 2 gól, 2 assziszt a másik oldalon.

Nem csoda, hogy a bukik itt is 2.75 felett húzták meg az egál under/overt, de azért itt nem annyira biztos, hogy a kőkemény támadójáték motivál majd. Az Interé a legjobb védelem, az Atalantáé viszont a legjobb támadósor, könnyen lehet azonban, hogy Milánóban inkább az Inter játéka dominál és óvatosak lesznek a csapatok.

Két nagyon jó csapat találkozik, nagyon izgalmas 90 perc vár ránk, viszont nálunk ez a meccs inkább x2, mintsem 1-es. Akadtak az elmúlt években gólzáporos milánói sikerek, de ez az Atalanta piszkosul összeszedett és motivált csapat, így pedig nem kizárt, hogy beletörik majd az a milánói bicska Djimsitiékbe.

{"headTitle":"Lazio-Napoli + Inter-Atalanta kombi","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-01-11 18:00","footerTitle":"Eredő odds: 2,09","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Lazio-Napoli - 2.5 gól felett","odds":"1.55","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Inter-Atalanta - Atalanta +1","odds":"1.35","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
2020-01-11;55
301016