Férfi kézi Eb 2020

Ötösnél kisebb szorzó szóba sem jöhet?

megosztom

Csütörtökön elrajtol a férfi kézilabda Európa-bajnokság. A végső győzelemre több válogatott is esélyes, így ha eltalálod a győztest, bizony szép kasszát húzhatsz ki.

Több szempontból is szokatlan lesz a mostani Európa-bajnokság, például első ízben vesz rajta részt 24 együttes. Ennek köszönhetően a lebonyolítás is változik, a csapatok ezúttal 6 darab négyfős csoportba sorsolták, ahonnan az első két helyezett válogatottak jutnak tovább a középdöntőbe. A második szakaszban két hatfős csoportra osztják a szereplőket, ahonnan az első két válogatottak jutnak be az elődöntőbe, a 3. helyezettek pedig megmérkőznek majd az ötödik helyért. Az Európa-bajnokság győztese kvalifikációt szerez 2021-es világbajnokságra és a 2020-as olimpiai játékokra, a 2. illetve a 3. helyen végző együttesek pedig a 2021-es vb-re jutnak ki automatikusan.

A magyar válogatott helyzetéről, keretéről és a csoportban való szereplési esélyeiről már korábbi cikkeinkben foglalkoztunk, ezúttal viszont a torna legnagyobb esélyeseit és az ő számaikat vettük górcső alá.

Összejöhet a szenzációs triplázás?

A fogadóirodák legnagyobb favoritja ezúttal is Dánia. Az északi válogatott 'franciaországi' magasságokba készül, hiszen jelenleg a regnáló világ- és olimpiai bajnokot tisztelhetjük benne. Vagyis ha sikerülne Mikkel Hansenéknak újra tornát nyerniük, akkor egy időben birtokolnák a három nagy bajnoki címet.

Semmi újdonság - Mikkel Hansen lehet az Eb egyik sztárja // EHF Euro facebook

Tekintve a dánok keretét valamint az egyenes kieséses szakasz svédországi helyszíneit, erre tényleges esélyt is látunk. Nem véletlen, hogy a szorzók terén a többi favorit csapattól kicsit meglógtak a dánok. Az első csoportkör sétagalopp kell, hogy legyen Laugéék számára, a középdöntőben viszont a svéd-norvég-francia trió is az útjukba kerülhet. Tekintve, hogy a svédek és a norvégok is rendezői ennek a tornának, számunkra nem tűnik túl nagy value-nak Dánia végső győzelmére fogadni ezen az oddson.

A szorzók alapján a második legnagyobb esélyesnek Spanyolország számít. A spanyolok tavalyi vb-je nem sikerült jól (7. hely), viszont ők az Eb címvédői. A keretük szokás szerint bivalyerős, a garnitúra tapasztalt és összeszokott és bizony a felső ág is könnyebbnek tűnik az alsónál. A spanyolok a csoportgyőzelemért a németekkel lehetnek harcban, a középdöntőben pedig maximum Horvátország jelenthet számukra veszélyt. Elég komoly esélyt látunk rá, hogy Spanyolország eljusson az elődöntőbe, így az 5-szörös szorzójuk tartogat értéket, de a dobogós helyezésükre is fogadhatunk, ami 1.55-ös szorzót kínál az Unibet.

A Eb ideje alatt a hatharom.com napi rendszerességgel jelentkezik majd beharangozókkal és tippekkel! Tartsatok velünk!

Tovább haladva az erősorrendben a franciák következnek, akik mindig favoritja a nagy világversenyeknek. Tornát viszont 2017 óta nem tudtak nyerni, a legutóbbi Eb-n és a vb-n is a 3. helyet csípték meg. A francia csapat szintén az alsó ágon szerepel, így pokolian nehéz dolga lesz a skandináv trió ellen, viszont ha jó passzban lesznek a gallok, akkor bármit elérhetnek. Esetükben a nehéz sorsolás miatt egyelőre kivárnánk, mindenesetre a végső győzelmük nagyon szép, 5.50-es szorzót fizet.

Az Európa Kézilabda Szövetség honlapjának erősorrendje
1. Dánia
2. Franciaország
3. Svédország
4. Spanyolország
5. Norvégia
6. Németország

Svédország lehet a torna egyik nagy nyertese. Rendezőként a kék-sárgák nyolc mérkőzést játszhatnak hazai pályán, ami óriási előnyt jelenthet a számukra. A két évvel ezelőtti Eb-n ezüstöt szereztek, a csapat célja nem titkoltan az arany megszerzése. A keret átlagéletkora mondhatni tökéletes, sztárok híján ők sincsenek, ugyanakkor minőségben talán elmaradnak a három fő esélyestől. A svédek Európa-bajnoki győzelme hétszeres szorzót fizet, ami nyilván kecsegtető, de a dobogós helyezésükre kínált 2.10-es szorzó talán még erősebb fogadás lehet.

A szintén társrendező Norvégia története legjobb időszakát éli, hiszen 2017-ben és 2019-ben is ezüstérmet szerzett a világbajnokságon. Ez a norvég férfi kézilabda történetének két legjobb eredménye. 2008-ban már rendeztek Eb-t, de akkor lecsúsztak az éremről, most viszont nem szeretnének ebbe a 'hibába' esni. A végső győzelemre mi nem feltétlenül tippelnénk őket, mert a keretünk minősége nincs egy szinten a többi topcsapatávél. Sztárokból is nyerő emberekből azonban nincs hiány, viszont ha ők nem lesznek csúcsformában, gondban lehetnek. Nehéz ágon vannak a norvégok, az elmúlt fél évben kikaptak a dánoktól és a spanyoloktól is, viszont az Eb-selejtezőben oda-vissza verték a svédeket. Norvégia kapcsán maximum egy dobogót jósolnánk, erre az opcióra 3.50-es a szorzó.

A német Uwe Gensheimer gólkirályi címe 4.85-ös szorzót fizet az Unibeten / / EHF EURO

Végül, de nem utolsó sorban jöjjenek a németek, akiket sok szakíró a torna egyik titkos favoritjának tart. 2016-ban a 'semmiből' megnyerték az Eb-t, azóta picit jobban figyelnek rájuk az ellenfelek és az eredmények sem voltak azóta olyan combosak. Két éve kiestek a középdöntőben, a tavalyi vb-n viszont a negyedik helyen zártak. Németország számára nagy esélyt jelent, hogy elkerülte az alsó ágat, így viszonylag könnyedén juthat be az elődöntőbe. Ehhez majd a spanyol-horvát duó lehet a fő ellenfél. Ha a németek frissek lesznek, a sztárjaik pedig hozzák a csúcsformát, akkor bizony nagyon kellemetlen meglepetéseket okozhatnak a nagy esélyeseknek.

 

Mire fogadnánk mi?

A torna sorsolása miatt egyértelmű, hogy az alsó ágon sokkal erősebb, mint a felső. Ez azt is jelenti, hogy azok a válogatottak, akik a II-es középdöntő csoportból jutnak be a legjobb négy közé, elméletileg fáradtabbak és kifacsartabbak lehetnek. Ebből a gondolatmenetből kiindulva nálunk a spanyol/német duó közül valamelyik válogatott döntőt játszhat, az arra való fogadásokat tehát abszolút jogosnak véljük.

 

Oddsok a végső győztesre és a dobogós helyezésekre

Szerinted melyik válogatott nyeri az Európa-bajnokságot?

 

 

 

 


 

Fogadj a kézi Eb-re az   -en!

  • Készíts regisztrációt! Csak pár kattintás és kész
  • Igényeld az akár 20 000 HUF értékű üdvözlő bónuszt
  • A hatharom.com keresztül regisztrálóknak pluszban még 3000 HUF ingyenes fogadás is jár!
  • További részleteket és útmutatót itt találsz
  • Ha segítségre van szükséged, írj nekünk és mi segítünk
unibet
megosztom