Logibet

Eddig parádésan működik a Logibet titkos receptje, jön a biztos profit!

2 és fél hónap alatt pontosan azt hozzák a tippmesterek, amiket elvártunk tőlük.

Körülbelül két és fél hónapja, október 26-án cikkeztünk arról a Hathármon, hogy látunk egy biztosnak tűnő receptet, amellyel stabilan lehet plusszolni a Logibeten. A néhány szempont alapján kiválasztott négy tipster azóta nagyon szépen teszi is a dolgát, beváltva az "ígéretünket".

Az akkor kiválasztott négy tippmester, Griezmann, Karlsson, maradona2727 és knorbika ugyanis hónapról hónapra bizonyít, a két és fél hónap alatt pedig négyen együtt körülbelül 46 egység profitot halmoztak fel. Ez a profitmennyiség 3-as átlagtétet számolva meg is felel annak a 10.8%-os ROI-nak, amelyet az elmúlt két év adatai alapján prognosztizáltunk.

Számokba átültetve ez azt jelenti, hogy aki 2,5 hónap alatt egységenként 5 ezer forinttal megjátszotta a tippeket, az 230 ezer forinttal lett gazdagabb.

Az 5 ezer forintos egységenkénti tét egyébként nem is irreális, hiszen így átlagosan körülbelül 15 ezer forint került fel egy tippre.

A négyesfogat legeredményesebb és legtermékenyebb tippmestere Karlsson volt, aki 97 tippjéből +30.52 egységet hozott, míg meglepetésre Griezmann mínuszban végzett, ha csak a Logibetet nézzük. A tippszám is szépen illeszkedett a korábbiakhoz, a napi 2,5 tipp ugyan kicsit csökkent, de nem számottevően.

Ezek a statok már önmagukban is örömmel töltenek el minket, hiszen rövidtávon ugyan, de a négy tipster bizonyította, hogy megérdemlik az "elit csomag" jelzőt, ám ha ehhez még hozzávesszük, hogy november óta knorbika és Griezmann együtt további 66 egységet nyertek élő tippjeikkel, még inkább alátámasztásra kerül, hogy ezen négy tippmester állandó követése stabil, hosszútávon biztos profitot jelenthet az előfizetőknek.

Ha téged is meggyőztek a számok és kipróbálnád a Logibetet, akkor itt az ideje, hiszen most még havi 19.99€-ért lekövetheted egyszerre az összes tippmestert!
 

Csatlakozom a Logibethez!!!