Logibet

Bizonyított az év igazolása - ilyen volt Karlsson éve

Karlsson dobogón zárta az évet, statisztikái mellett pedig most egy kulisszatitkot is elárulunk vele kapcsolatban.

Karlsson az első fecske azok közül, akiket úgy szerzett meg a Logibet, hogy más oldalról behúzta a tipptörténetét. Ez igen rizikós, hiszen ezzel lehetőséget kap a tipster, hogy a 0. tippjétől kezdve kifizetésben részesüljön, anélkül, hogy a Login is bizonyítana. Ráadásul Karlssonnal úgy állapodott meg a Logibet, hogy nem feliratkozószám alapján kapja a havi juttatását, hanem fix összegben részesül, teljesítménytől függetlenül. És hogy ezt miért emeltük ki? Arról picit később.

Az igazolás viszont kétségtelenül jó befektetés volt, hiszen

Karlsson idén 480 tippből +98 egységet kalapozott össze, amely kiváló, 6.58%-os ROI-nak felel meg.

Az évet a harmadik helyen záró tipster viszonylag kiegyensúlyozott tippszámmal dolgozik, havi átlag 40 körül, ami egy teljesen megszokott mennyiség. A jó kezdés után viszont egy kis visszaesés jött, hiszen április és május is gyengébben sikerült, miként az október-novemberi hónapok is nullára jöttek ki.

Karlsson viszont úgy gondolja, csak a konstans jó teljesítményért jár fizetés egy tippmesternek, emiatt úgy határozott, amennyiben a két veszteséges időszakot követően a harmadik hónap is gyengén sikerül, nem kér fizetést arra a hónapra.

Szerencsére a nagylelkűségét meghálálták az égiek, hiszen júniusban és decemberben is masszív pluszt kalapozott össze.

Ami a sportágakat illeti, talán őt magát is meglepi, de a labdarúgás és a kosárlabda lett a húzóágazat. Utóbbinál különösen érdekes, hogy novembertől egy NBA-s forrásának köszönhetően az egyik legnehezebben tippelhető ligából is 10% feletti ROI-nál jár.

Le a kalappal Karlsson előtt, példaértékű nem csak a teljesítménye, de a hozzáállása is a Logibethez!

Megyőztek a számok, előfizetek a Logibetre!