Logibet

Parádés évett hozott az ezüstérmes "Pénzcsináló"

Rengeteg sportág, hatalmas profit, ez MoneyMaker éve volt.

Második helyen végzett az évben MoneyMaker, akiről néhány héttel ezelőtt cikkeztünk, hiszen átvette varintól az első helyet. Nos, 2019-et végül a második pozícióban zárta, ám teljesítménye így is csak szuperlatívuszokkal említhető.

Mint azt a Logibetet ismerők pontosan tudjak, MoneyMaker (leánykori nevén Cesc18) igazi mindenevő, az évben kilenc sportágra is publikált tippet, az eredmény pedig nem maradt el.

A master tippmester idén 553 tippből +191 egységet hajtott fel, ami 8.04%-os ROI-nak felel meg.

"Pénzcsináló" az év második felében kapcsolt jóval nagyobb fokozatba, hiszen a profit szinte teljes egésze júliustól került bekaszálásra, így ezen időszakot 15%-os ROI-val abszolválta a tipster.

Ami a sportágakat illeti, a több tippes kategóriákban szinte mind jött is a profit, egyedül a téli sportok a kivétel, amely az elmúlt évektől eltérően most gyengébben sikerült. Viszont az asztalitenisz-, darts-, kerékpár-, és tenisztippek parádésan sikerültek.

MoneyMaker legalább 20 tippes sportágai
Sportág Tippszám Profit ROI
Tenisz 364 +104.25 6.59%
Darts 66 +39.27 13.27%
Asztalitenisz 37 +27.01 23.49%
Kerékpár 36 +49.61 30.07%
Téli sportok 23 -52.75 -52.75%

Emellett külön kiemelendő az úszás, amelyből csak öt tipp volt idén, viszont ezekből négy nyert és +32 egység profitot is hozott.

Cesc18 régi fanatikusai és mi is nagyon örülünk, hogy ismét elfoglalta a méltó pozícióját a tippmester. Az őt ismerők elmondhatják, rengeteg munkát öl a tippelésbe, nagyon sokat foglalkozik elemzéssel és olyan rétegsportokban tud sikeres lenni, amelyekben hosszútávon nagyon kevesen.
 

Meggyőztek a számok, előfizetek a Logibetre!