Premier League

Mourinho miatt paprikás lehet a MU-Tottenham

  • Tomihmv
megosztom

Korábbi kenyéradója ellen bizonyíthat Mourinho, avagy a Tottenham a Manchester United otthonába látogat.

Mourinhóval szárnyal a Tottenham. - Fotó: twitter.com/spursofficial

A Premier League 15. fordulójának legnagyobb rangadójára és egyben legpikánsabb mérkőzésére az Old Traffordon kerül sor, ahol José Mourinho legutóbbi és mostani kenyéradója, avagy a Manchester United és a Tottenham találkozik.

A portugál szakvezetőt szinte napra pontosan egy éve rúgták ki Manchesterből, míg a Spurs irányítását kereken két hete vette át. Eddig százszázalékos a csapattal, igaz, a londoniaknak nem találkoztak kemény ellenféllel, hiszen a Bajnokok Ligájában az Olimpiakosszal, míg a Premier League-ben a West Hammel és a Bournemouthszal találkoztak.

A sikerek lehet, hogy Pochettinóval is jöttek volna a Tottenhamnek, azonban az kétségtelen tény, hogy Mourinho felkavarta az állóvizet és több játékosból (például Alliból) is kezdi kihozni a maximumot. A Spurs mindemellett remek támadófocit játszik, aminek a szurkolók nagyon örülnek, hiszen a Special One-nal eddig mindig legalább ötgólos meccset hozott össze a csapat, úgy, hogy ugye rendre nyerni is tudott.

Jó előjelekkel várja tehát a Tottenham a hétközi derbit, még úgy is, hogy a szerdai meccsen a szokásos - Lloris, Vorm, Lamela, Davies - kimaradókkal kell számolnia a vendégeknek.

>> Nézd meg élő tippjeinket! <<

pinnacle

Ami a hazaiakat illeti, a Manchester United újfent gödörbe került, hiszen a válogatott meccsek okozta szünetet követően három mérkőzést is játszott már, mégsem tudott egyszer sem nyerni. Az Asztana elleni Európa Liga találkozón kikaptak Solskjaerék, igaz, ott nagyjából az U19-es garnitúra játszott, viszont a PL-ben két újonccal sem bírt. Előbb a Sheffield United otthonában hozott össze egy döntetlent, majd hazai pályán az Aston Villa ellen.

A gondokat sokan továbbra is a rengeteg sérültnek tulajdonítják, szerdán is a Bailly, Fosu-Mensah, Dalot, Rojo, Pogba ötös biztosan kimarad, míg McTominay és Matics játéka kérdéses.

A vendégek jó passzban, önbizalommal telve érkezhetnek a találkozóra, így reális esélyük van a sikerre. Viszont mivel többször is rezgett a léc számukra az elmúlt meccseken, míg a Vörös Ördögök roppant mód frusztráltak, amire Mourinho személye rátehet még egy lapáttal, így érdemesebb lehet inkább büntetőlapokra fogadni ezen a rangadón, mint kimenetelre.

Az előzőek alapján, illetve a felek utóbbi időkben lejátszott egymás elleni meccseit figyelembe véve, akár egy igen "színes" meccs is várhat ránk, amit a bíró személye, Paul Tierney tovább erősít. A spori ugyanis könnyed szívvel osztogatja a lapokat, ráadásul a legutóbbi, vasárnapi bajnokiját, a Norwich-Arsenal ütközetet, sem sikerült problémamentesen lehoznia.

Mindezek tükrében szerintünk könnyedén összejöhet öt büntetőlap (a sárga egy, a piros lap két pontot ér, egy játékos maximum három pontot szerezhet), ami már tippünk zöldülését jelentené, míg négy büntetőlapnál a feltett tétünket visszakapnánk.

{"headTitle":"Manchester United - Tottenham","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-12-04 20:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Több, mint 4 büntetőlap (ázsiai lapok)","odds":"1.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}
[3055883] 2019-12-04 20:30:00 Manchester United - Tottenham Hotspurx;
megosztom