Női kézi-vb 2019

A spanyolokra és a franciákra fogadunk - napi tippek a vb-re

megosztom

Tippmestereink arra vállalkoztak, hogy megközelítőleg minden napra összeállítanak egy szelvényt a női kézilabda világbajnokság alatt. A vb első három napja finoman szólva sem sikerült jól, így a kisoddsos kötések helyett ezúttal szingli tippekkel próbálkoznak.

Fotó: mksz.hu

Spanyolország - Szenegál
Tipp: Szenegál +8,5
Odds: 1.89 @
    

Két olyan csapat meccse ez, amely egyaránt várakozáson felül szerepel idáig. A spanyolok a románok után a magyarokat is legyőzték, ezzel pedig meg is oldották a továbbjutás kérdését.

Az afrikaiak egy négygólos és egy ötgólos vereséget szenvedtek el, egyet a románoktól, egyet a montenegróiaktól. Fizikálisan nagyon erős gárdáról beszélünk, amelynek játékosai a labdával sem annyira ügyetlenek.

A spanyol mentalitásra jellemző, hogy csak annyit adnak ki magukból, amennyi szükséges, így nem valószínű, hogy a két fontos győzelem után most szétszakítják az istrángot. Lesz még egy fontos rangadó Montenegró ellen, Penáék számára az lesz az igazi kihívás.

Szenegál játszhatja amit eddig, lassíthatja a játékot, ha pedig megússzák a lerohanásokat, akkor beleférnek majd ebbe a hendikep határba is.

unibet

>> Féláron előfizetek! <<

Franciaország-Ausztrália
Tipp: Kevesebb, mint 49,5 gól
Odds: 1.75 @
    

Papíron a világbajnokság egyik legegyértelműbb meccse, hiszen a címvédő egy teljesen amatőr csapattal néz farkasszemet kedd délelőtt magyar idő szerint.

A győztes kilétéhez tehát kétség sem férhet, de véleményünk szerint a nagyon brutális kiütéses francia-siker és az igazi gólparádé elmaradhat. Az ausztrálok ugye valószínűsíthetően 10 dobott gól környékén zárnak majd, míg a franciák nem fognak kiadni magukból mindent, főleg úgy, hogy 24 óra múlva a németek ellen egy sokkal, de sokkal fontosabb meccs vár rájuk.

Ha mindezekhez hozzátesszük azt, hogy az auszik eddig 40 gól alatt tartották ellenfeleiket - most is ez lesz a fő céljuk -, mindemellett rendre ült a meccseiken ez az under határ, akkor jó esély van arra, hogy a felek most is beleférjenek ebbe a line-ba.

>> Nézd meg élő tippjeinket! <<

megosztom