Európa Liga

Ezzel a tippel próbálkoznánk a CSZKA-Ludogorecen

  • mr.blonde
megosztom

A Fradinak nagyon nem mindegy milyen eredmény születik a CSZKA Moszkva-Ludogorec mérkőzésen.

A CSZKA Moszkva még nyeretlen a csoportkörben és gyakorlatilag már búcsúzott a sorozattól, ám matematikai esélye még mindig van a továbbjutásra. Mégsem emiatt veheti komolyan a csütörtöki meccset az orosz gárda.

303679

A CSZKA az idei szezonnak egy nagyon fiatal kerettel vágott neki és bizony az eredmények és a mutatott játék hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanakkor az őszi idény végéhez közeledve egyre jobb formát mutat a csapat, így a fejlődés jegyében a Ludogorec elleni meccset is meg szeretnék nyerni.

Ezt támasztják alá a klub honlapján fellelhető nyilatkozatok, és a mérkőzésre kijelölt keret is. A CSZKA hazai mérkőzés révén nyilván nem fogja dobni ezt a meccset, így számolhatunk egy A-szerű kezdőcsapattal, a hírek szerint pedig kezdő lehet a hosszú kihagyás után visszatérőben lévő Alan Dzagojev is.

A Ludogorec két hete csúnyán beleszaladt  a késbe Barcelonában, a 0-6-s végeredményt azonban a kettős emberhátrány idézte elő. A piros lapok miatt a kezdő centerhalf Forster és a védekező középpályás Goralski nem léphet majd pályára Moszkvában, vagyis két alapembere nélkül áll majd fel a bolgár bajnok.

Mire érdemes fogadni?

Bár az odavágón a razgradi alakulat 5-1-es sikert aratott, inkább tűnik egy kifutott eredménynek, mintsem a realitásnak.

A pengésebb játékosok ugyan a bolgárokat erősítik, de a CSZKA azért nem egy amatőr gárda, fizikálisan egyre jobb passzba kerül és hát ugye hazai pályán is játszhat.

A bukiknál a CSZKA számít a meccs esélyesének, de a végeredmény megtippelését picit rizikósnak véljük.

A moszkvaiak kevés rúgott góljának (is) köszönhetően viszont igen alacsony határt szabtak meg a bukmékerek a gólokra. A Ludogorecnek viszont nyerni kéne, hogy az utolsó körben ne legyen kényszerhelyzetben a Fradi ellen, a CSZKA-nak pedig az önbizalomépítés jegyében nagyon nincs mit finomkodnia.

Ti hogy látjátok, mire érdemes fogadni?

 

 

 

 

{"headTitle":"CSZKA Moszkva - Ludogorec ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-11-27 18:55","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Gólok száma 2.25 felett","odds":"1.74","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/pinnacle/go","bookmaker":"7"}]}
[3171275] 2019-11-28 18:55:00 CSKA Moscow - Ludogorets Razgradx;
megosztom