Általános elképedésre néhány óra alatt végbement egy hatalmas horderejű edzőváltás a Premier League-ben, Mauricio Pochettinót José Mourinho váltotta a Tottenham kispadján. Külön érdekesség, hogy brit sajtóhírek szerint az argentin tréner majdnem akkora végkielégítést kaphat, mint utódja 2018 decemberében, amikor menesztették az Old Traffordról. Az tehát már tuti, hogy a londoni gárda következő mestere a Special One lesz, az viszont még talány, hogy Európa egyik legkelendőbb trénere hol folytatja.
Nem túl meglepő módon azon klubok szerepelnek a favoritok között, ahol korábban már felmerült a neve. A Unitednél Solskjaer nem bizonyul megmentőnek, míg a Bayern München éppen edzőkeresőben van. Talán a harmadik helyezett Real Madrid szorzója lehet kicsit elgondolkodtató, hiszen Zinedine Zidane együttese csak rosszabb gólkülönbsége miatt nem vezeti a La Ligát, ráadásul a BL-ben is vágtak egy hatost a Galatának. Persze ha a következő BL-játéknapon a PSG egy csúnya zakót mérne Benzemáékra, rögtön instabillá válhatna a francia széke.
A lehetőségek között találjuk még az Arsenalt, a PSG-t, a Milant és a Juvét is, ám ezek a klubok ilyen-olyan okok miatt nem jöhetnek igazán szóba.
Ha a sztárcsapatokon túlmegyünk, akkor a listában találhatunk még oroszországi lehetőséget, kínai melót vagy az argentin válogatott vezetését, de talán 47 évesen, karrierje csúcsán ezek sem alternatívák, miközben egy Real Madrid vagy Manchester United is a lehetőségek között van.
Hiába a viszonylag kiegyenlített számok, mi nem látunk olyan sok utat Pochettinónak, a favoritok teljesen logikus jelöltek, lényegesen elképzelhetőbb forgatókönyvvel, mint mondjuk egy Arsenal vagy Milan. Szerintünk a Bayern-MU duó egyike fogja megszerezni Pochettinót, márpedig ha így lesz, közel 2-szeres pénzt foghatnánk meg a két kimenetel megfogadása esetén.