Darts

Mi lesz veled, Gary?

  • Cesc18
megosztom

A Repülő Skóttól profi pályafutása talán leggyengébb meccsét láthattuk hétvégén Hollandiában.

Újabb sérülés hátráltathatja a kétszeres világbajnok skótot, semmilyen más magyarázatot nem találunk ugyanis a hétvégi tragikusan gyenge produkciójára.

Anderson szombaton a World Series of Darts Finals nyolcaddöntőjében úgy kapott ki Danny Nopperttől, hogy 71.05-ös körátlagot dobott. 

Azt már az elmúlt hetek alapján lehetett sejteni, hogy Amszterdamban sem látunk majd csúcsformát a skóttól, ám ezzel a teljesítményével mindenkit sokkolt.

Hátsérüléssel bajlódik a skótok kétszeres világbajnoka. - Fotó: PDC

Anderson sokáig küszködött a hátával, emlékezhetünk, hogy emiatt a Premier League szereplést sem vállalta. A júniusi visszatérése azonban meggyőző volt, júliusban pedig már arról szólt a fáma, hogy a nyári World Matchplayen akár meg is védheti a címét. Nem így történt, sőt a közelébe sem került a trófeának, mint ahogyan azóta egyetlen tornán sem. 

A holland TV szerint azonban ezúttal nem a hátsérülése újult ki, hanem a könyökével voltak problémái, ami látva a mérkőzését, abszolút hihető.

Aggasztó Anderson állapota és nem csak a hétvégén rajtoló Grand Slam of Dartson kérdéses az indulása, hanem a decemberi PDC világbajnokságon is. A vb-győzelmére egyébként egyre kevesebb esélyt adnak a bukmékerek. 

Az amszterdami produkciója után a     10.00-ről 13.00-ra emelte a szorzóját, de a nyáron volt ez 8.00 is. 

Komoly érvágás lenne a sportágnak, ha Phil Taylor visszavonulása és Raymond van Barneveld visszaesésese után Andersont is elveszítené. 

De természetesen ne temessük még a skót klasszist, bízzunk benne, hogy mihamarabb rendbe jön a könyöke és visszakapjuk a trófeákért harcoló Andersont.
 

megosztom