EURO 2020

Megint a hollandokból húznánk hasznot

  • Tomihmv
megosztom

A csütörtökön kettővel nyerő Hollandia ezúttal Fehéroroszországgal csatázik az Eb-selejtezők keretén belül.

Újabb kötelező győzelem előtt Hollandia. - Fotó: twitter.com/OnsOranje

Vasárnap megkezdődik a 2020-as Európa bajnoki selejtezők nyolcadik fordulója, a C-csoportban pedig egy igen egyértelmű mérkőzést rendeznek, hiszen a listavezető Hollandia az utolsó előtti Fehéroroszországhoz látogat.

A fehéroroszok roppant gyengén szerepelnek a most futó kiírásban, hiszen eddig hat meccsen mindössze négy pontot tudtak összekaparni, azt a négyet is a tök utolsó észtek ellen. Pont ellenük játszottak csütörtökön, ráadásul hazai pályán, mégis csak gól nélküli remire voltak jók.

Nincsenek tehát valami jó passzban, ami igazából nem meglepő, mivel az új kapitány, Mikhail Markhel fiatalításba kezdett. Bő egy tucat olyan rutinos labdarúgó maradt ki most is, mint a Fradiban játszó Szignyevics, helyettük pedig rengeteg olyan van - konkrétan tíz játékos -, akiknek még nincs meg az öt válogatottságuk, továbbá a 20-as éveik elején járnak.

>> Nézd meg élő tippjeinket! <<

pinnacle

Ami a hollandokat illeti, a vendégek a csütörtöki 3-1-es sikerükkel a csoport élére álltak, de nem volt az olyan egyszerű, mint az eredmény mutatja. Ronald Koeman fiai ugyanis a helyzetek végén rengeteget hibáztak, és a 75. percben úgy tűnt, hogy ez megbosszulja magát, hiszen az északírek ekkor kerültek előnybe.

Azonban Hollandia erősségét mutatja, hogy nem tört meg, sőt, rá tudott tenni még két fokozatot és az utolsó tíz percben plusz a hosszabbításban bedarálta ellenfelét. Különösen Depay emelkedett ki, aki két gólt is szerzett, jól osztogatott, és bemozdulásaival rendre megzavarta az ellenfelet.

Egy ilyen harcos siker mindig sokat dob a csapaton, a hollandok tehát lélektanilag igen jó passzból várják a vasárnapi meccset, amit, ha behúznak, akkor nagyon közel kerülnek az Eb-szerepléshez. Ha mindehhez hozzátesszük a fehéroroszok jelenlegi helyzetét, illetve azt, hogy márciusban egy igen egyértelmű meccsen 4-0-ra nyertek Koemanék, akkor bizony most is benne van a pakliban, hogy egy igen magabiztos győzelmet arat Hollandia.

{"headTitle":"Fehéroroszország - Hollandia","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-10-13 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Hollandia -2 (ázsiai hendikep)","odds":"1.90","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}
[2942105] 2019-10-13 18:00:00 Fehéroroszország - Hollandiax;
megosztom