Angol foci

Solskjaer jövője már külön piacot kapott a bukiktól

megosztom

Angliában továbbra is Ole Gunnar Solskjaer jövője az egyik legfőbb beszédtéma. A norvég alatt inog a kispad.

Bár tavaly még megmentőként tekintettek ár a drukkerek, az őszi szezon közepére elfogyni látszik a türelem és a szurkolók egy része már útilaput kötni a norvég menedzser talpára.

Megvannak számlálva a napjai? / Fotó: Manchester United Facebook

A Manchester United pocsékul szerepel a bajnokságban, nyolc kör után csak a 12. helyen áll a tabellán - összesen két győzelmet aratott -,  a Ligakupában éppenhogy továbbment egy harmadosztályú ellenféllel szemben, az Európa Ligában pedig 1-0-s gólkülönbséggel vezeti a csoportját.

A Vörös Ördögök idegenben 11 mérkőzés óta nem tudtak meccset nyerni, legutolsó 23 mérkőzésükön pedig összesen 3-szor fordult elő, hogy egynél több gólt tudjanak szerezni.

Az angol Daily Mail szerdán arról írt, hogy a Lipcsét irányító Julian Nagelsmann került a Manchester United célkeresztjébe.

Ezek után nem csoda, hogy elfogyott a levegő Solskjaer körül, akinek szakmai munkássága mellett azt is a szemére vetik, hogy rossz döntéseket hozott, amikor Lukakut és Sánchezt is elengedte az Interhez. Bár egyik játékos sem brillírozott a Manchesterben, nélkülük a United támadójátéka csak tovább romlott.

Manchester United#england-manchester_united#5

A Manchester Unitednek nagy valószínűséggel idén sem lesz esélye bekerülni a TOP4-be a Premier League-ben, vagyis a hőn áhított Bajnokok Ligája-szereplés újfent elmaradhat.

A rossz szezonstart valamint a szurkolói nyomás miatt nem csodálkozhatunk azon, hogy téma lett a norvég menedzser menesztése. Egyelőre még tart a bizalom, de sokatmondó, hogy az Unibeten már külön Solskjaer jövőjére is tudunk fogadni. Az oddsok alapján egyelőre még arra a nagyobb az esély, hogy jövőre is ő dirigálja a csapatot, ugyanakkor néhány nappal ezelőtt sokkal-sokkal stabilabbnak tűnt a helyzete. Igaz, azóta a Newcastle is lenyomta a Vörös Ördögöket...

 

Szerinted meddig húzza Solskjaer az Old Traffordon?

 

 

 

 

 

{"headTitle":"A csapat vezetőedzője lesz ezen a napon - 2020. 01. 02","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2020-01-02 10:00","footerTitle":"Ole Gunnar Solskjaer & Manchester United ","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Igen","odds":"1.6","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/unibet/go","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Nem","odds":"2.2","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/unibet/go","bookmaker":"141"}]}
megosztom