A Bayern München idén is megoldható csoportba került, hiszen a tavalyi döntős Tottenham mellett az Olimpiakoszt és a Crvena zvezdát dobta számára a gép. A menetelést könnyed módon kezdheti, hiszen a szerb bajnokot látja vendégül az Allianz Arenában, az esélyek pedig aligha lehetnének egyoldalúbbak. Őszintén szólva kicsit már túlzónak is tűnik ez az oddsszabás.
A bajorok tavaly csak a legjobb 16-ig jutottak, ami annak ellenére is komoly csalódás volt, hogy a későbbi győztes Liverpool ejtette ki őket. Az idei szezont ambíciókkal teli kezdte a csapat, amely komoly boostot kapott Coutinho és Perisic érkezésével. Ennek ellenére a bajnokságot kicsit döcögősen kezdték, ugyanis két győzelem mellett két döntetlen is becsusszant. Ami szembetűnő, hogy a védelemben még nem sikerült rendezni a sorokat, hiszen az elmúlt hat tétmeccsen csak egy alkalommal úszták meg kapott gól nélkül.
Szerencséjükre nyertek egy kis időt azzal, hogy a csoport legkönnyebb ellenfelét látják szerdán vendégül. A Crvena már tavaly is megízlelte a csoportkört, amikor is a Pool-PSG-Napoli trióval került szembe és ugyan otthon tisztesen helyt álltak, a három idegenbeli meccsükön 13 góllal szórták meg őket. Kisebb változások azóta történtek a szerb bajnoknál, de a különbség persze így is zongorázható a felek között.
A két csapat 2007 óta először néz majd farkasszemet és ahogy akkor, most is egyet kell értenünk abban, hogy Bayern-győzelem van kilátásban. Az oddsszabás viszont annyira nem tetszetős, hiszen még a -3-as Bajor hendikep is csak 1.92-őt fizet. Az érték inkább a zvezda-gólban lehet, hiszen a szerbek kvázi tét és nyomás nélkül játszhatnak - akárcsak kedden a Slavia -, a néha labilis müncheni védelemben pedig simán benne van egy kapott gól.