Kézilabda

Erős kettes kötést agyaltunk ki vasárnapra - tippek a kézi BL-re

  • mr.blonde
megosztom

A vasárnapi menüből a tavalyi döntős Veszprém és a BL újoncának meccséből gyúrtunk össze egy ütős kis kombit.

Nenadics góljaira most is számíthatnak a szurkolók. - Fotó: Facebook

Veszprém - Motor

Kezdjük a sort a magyar bajnok meccsével, amely az ukrán Motor csapatát fogadja. Nem véletlen, hogy a bukik 1.20-as szorzót sem nagyon adnak a magyar csapat sikerére, hiszen a keretek között hatalmas a különbség, aminek a pályán is ki kell ütköznie. Jól is kezdte az idény a Telekom, hiszen a SEHA Ligában a Meskovot idegenben, a Zágrábot hazai pályán gyűrte le, a bajnokságban pedig a Tatabányát küldte haza egy 11 gólos győzelemmel.

Az ukrán csapat évről évre fejlődik és egyre több borsot tör ugyan a sztárcsapatok orra alá, de azért a Veszprém Arénában még kevés lesz. A SEHA Ligában majd találkoznak még a felek a szezonban, de a vasárnapi meccsen szerintünk a Veszprém ízelítőt ad majd a Motornak, hogyan is néz ki az, ha valóban beröffen a járgány.

bet365

Eurofarm Rabotnik - Sporting

A Bajnokok Ligája mezőnyének újoncát tisztelhetjük a Rabotnik csapatában, amely a macedón bajnokság tavalyi idényében az ezüstérmet szerezte meg. Ez annyira nem volt nagy kihívás, hiszen a Metalug Szkopje tovább szegényedett és elvesztette az összes jó játékosát.

A bitolai székhelyű csapat meccsén telt ház várható, hiszen nagyon régóta várják már a szurkolók, hogy nagy nemzetközi meccseket rendezzenek a városban, szóval a várakozás igazán komoly.

Ennek ellenére szerintem a Sporting meg fogja tudni oldani a feladatot. A portugál gárdát láthattunk tavaly a Veszprém ellen a BL egyenes kieséses szakaszában is, nagyon komoly kis alakulatról van szó, amely évről évre lépdel előre.

A nyáron is folytatták a csapatépítést, a kispadra például megnyerték Thierry Anti-t, aki 2009 és 2019 között a Nantes gárdáját irányította. A neves francia szakember mellett Marko Vujin érkezése is nagy erősítés, mint ahogy az is, hogy olyan nemzetközileg is tapasztalt játékosok maradtak a csapatnál, mint az exveszprémi Ruesga, az exszegedi Ghionea, Ivan Nikcsevics vagy Matvz Skok. A légiósok mellett portugálok és kubai válogatottak alkotják még a keretet, szóval minőségben a vendégek a jobbak. 

{"headTitle":"Férfi kézilabda Bajnokok Ligája ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-09-15 17:00","footerTitle":"Eredő odds: 1,73","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Veszprém - Motor - Veszprlm nyer","odds":"1.18","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Eurofarm Robotnik - Sporting - Sporting nyer ","odds":"1.47","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","bookmaker":"23"}]}

 

>> Nézd meg élő tippjeinket! <<

 

megosztom