Spanyol foci

Egy kombiba simán elfér a Real-meccsre talált tippünk

  • ivan
megosztom

Továbbra is súlyos sérüléshullám sújtja a Real Madridot, így a topformában lévő Levante rágós falat lehet.

Bár még egyelőre veretlen, közel sem úgy áll a Real Madrid szénája a bajnokságban, ahogy azt a szurkolók látni szeretnék, Zinedine Zidane csapata ugyanis egy győzelem mellett két döntetlent ért el az eddigi három forduló alatt.

A francia mesterrel szemben ugyan még bőven van türelem, de azért nagyon nem nézett ki jól a királyi gárda játéka a válogatott szünet előtt, így elvileg jól is jöhetett volna a kéthetes pihenő.

Real Madrid#esp-real_madrid#5

Csakhogy ez a valóságban nem biztos, hogy realizálódott, ugyanis nemhogy nem épültek fel Zidane sérültjei, hanem még bővült is a kimaradók listája.

A legfrissebb hírek szerint Isco, James, Brahim Diaz, Hazard, Jovics és Modric sem lép pályára a Levante ellen, mindemellett Bale eltiltott.

Nyilván azért még így is combos a madridiak kerete, de azért nem kis nevekről beszélünk, így mindenképpen negatívan hathat a blancók teljesítményére.

Nemcsak emiatt lehet trükkös a szombati meccs, hanem azért is, mert a Levante az utolsó két bajnokiját meg tudta nyerni, vagyis lehet önbizalom a valenciai kiscsapat öltözőjében. Sőt, legutóbb tavaly októberében 2-1-re nyertek a Bernabéu-ban is, tavaly előtt pedig 1-1-es remit hoztak össze, tehát még a múltba is tudnak kapaszkodni.

[3093301] 2019-09-14 13:00:00 Real Madrid - Levantex;5

 

Mire érdemes fogadni?

A fentiek ellenére a fogadóirodáknál természetesen hatalmas favorit a Real Madrid, a hazai győzelmet 1.20-as átlagszorzón adják, viszont a fentiek ismeretében a hendikepes határok talán túlzóak.

Azt nem állítjuk, hogy ezt a meccset elbukja vagy éppen nem nyeri meg a madridi sztárcsapat, de hogy kiütéses sikert aratna, arra azért már nem fogadnánk.

Éppen ezért támogatnánk meg a Levantét két góllal, amelyre tippre ugyan kapunk eget verően magas szorzót, de akár egy kettes kötéshez ideális választást jelenthet.

 

Mit gondoltok, mi lesz a meccs végeredménye?

 

 

 

 

{"headTitle":"Real Madrid - Levante ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-09-14 13:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Ázsiai hendikep - Levante +2,5","odds":"1.53","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/pinnacle/go","bookmaker":"7"}]}
[3093301] 2019-09-14 13:00:00 Real Madrid - Levantex;
megosztom