Kézilabda

Egy női és egy férfi kézimeccsre fogadunk - hétvégi magyar tippek

  • Tomihmv
megosztom

A hétvége legnagyobb profittal kecsegtető magyar vonatkozású eseményeit keresed? Itt találod!

Győzelemre készül az MTK szombaton. - Fotó: facebook.com/mtk.budapest.kezilabda

Hét mérkőzést rendeznek szombaton a honi, élvonalbeli női és férfi kézilabda bajnokságban, melyek közül az MTK-Békéscsaba és a Balatonfüred-Gyöngyös mérkőzésekre fogadunk.

Kezdjük az előbbivel. Az MTK már két bajnokin is túl van, a nyitókörben 10 góllal kapott ki a jóval acélosabb Vác otthonában, majd hétközben, előrehozott találkozón, a Ferencvárosnál szemben maradt alul 14 találattal, szintén idegenben. 

Az első hazai meccsére készülnek tehát a kék-fehérek, amely egy olyan találkozó lesz, ami bőven hozható számukra. Egyrészt magukhoz képest jól erősítettek, ami az ilyen meccseken ki kell, hogy jöjjön, másrészt a békéscsabaiak gyengültek, többek közt elvesztették motorjukat, hiszen Walfsich Mercédesz Fehérvárra igazolt. Az ő pótlását pedig nem sikerült megoldani, amit jól példáz, hogy a meggyengült Dunaújvárostól hazai pályán kaptak ki két góllal a nyitányon.

Minőségibb csapat a hazai, ráadásul amíg az MTK-tól előrelépést, addig a Békéscsabától kiesést vártak a szakírók a szezon előtt. Ez pedig most mutatkozhat meg, szerintünk a kék-fehérek begyűjtik a két pontot szombaton.

bet365

A kombink másik meccse a Balatonfüred-Gyöngyös összecsapás. A fürediek egy győzelemmel és egy vereséggel állnak, de a zakó az vállalható volt, hiszen Veszprémben kaptak ki 12-vel. A győzelmüket Budakalászon érték el, ami számukra a kötelező kategóriába tartozott, merthogy a Balaton-partiak az idei szezonra erősebbek lettek, köszönhetően a nyári igazolásaiknak.

Ami a gyöngyösieket illeti, nem sokat változtak a holt szezonban, így nem volt meglepetés, hogy az újonc Orosházát könnyedén legyőzték a nyitónapon hazai környezetükben. Ugyanakkor a Balatonfüred jóval nagyobb falat lesz számukra, amit mi sem példáz jobban, hogy a felek utolsó hat egymás elleni tétmeccsét a fürediek nyerték, ráadásul a Gyöngyös az utolsó nyolc találkozóját rendre elveszítette a Balaton-partján.

Nem lesz ez egyszerű menet a hazaiak számára, de, ha el akarják érni céljukat az idei szezonban, akkor az ilyen találkozókat könyörtelenül be kell húzniuk hazai pályán.

{"headTitle":"Kézilabda kombi","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-09-07 18:00","footerTitle":"Eredő odds: 1.84","footerLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","events":[{"eventTitle":"MTK - Békéscsaba // MTK ","odds":"1.30","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Balatonfüred - Gyöngyös // Balatonfüred","odds":"1.42","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

>> Nézd meg élő tippjeinket! <<

megosztom