Sportfogadás

Nagyot lehet kaszálni Zsóri Dani Puskás-díjával

megosztom

Bekerült a legjobb három közé Zsóri Dániel bombagólja az idei Puskás-díj versenyben, de vajon mennyi esélye van a fiatal magyar csatárnak Lionel Messivel szemben?

Nem kis bravúrt ért el az immáron a Fehérvár csapatát erősítő Zsóri Dániel, aki első magyar játékosként bekerült a Puskás-díj jelöltjei közé. A tavalyi szezonban a Ferencváros ellen csodálatos ollózós gólt szerző tinédzser találata elsőként a legjobb 10 gól közé került be, majd onnan a szavazatok alapján továbbjutott a következő fázisba is, ahol már csak három találat verseng az elismerésért.

Zsóri Dániel már így is történelmet írt, de a 18 éves játékos közel van hozzá, hogy az ő legyen az első honi játékos, aki elnyeri a legnagyobb magyar futballistáról elnevezett díjat.

A TOP3-ban Zsóri mellett Lionel Messi (Barcelona) és Juan Fernando Quintero (River Plate) került még be, az ő góljaikat itt és itt lehet megtekinteni.

>> Nézd meg élő tippjeinket! <<

A három gól önmagában három különböző típust testesít meg, van köztük mesteri finomkodás, klasszikus távoli bombagól és persze egy parádés ollózás is.  A 2019-es Puskás-díj győztesét szeptember 23-én hirdetik majd ki.

Sajnos nehéz objektív szempontok alapján különbséget tenni a találatok között, mindenesetre az növeli a magyar fiú esélyeit, hogy a legjobb háromban már nem a közönség szavazatai döntenek. Ebben az esetben ugyanis Lionel Messi népszerűsége minden bizonnyal könnyen eldöntené a versenyt, azonban a három legszebb találat közül már nem a szurkolók, hanem egykori futballegendákból álló zsűri dönt majd.

 

>>Kérem az Unibet-bónuszt és fogadok Zsóri góljára <<

 

Az Unibetnél tudunk fogadni is a győztes kilétére, így megnéztük, hogyan állnak az esélyek az oddsok alapján. Túl nagy meglepetést nem találunk, hiszen Messi toronymagas favoritja a díjnak, majd Quintero és Zsóri követi egymást viszonylag tisztes távolságból.

A szorzók alapján nagyon úgy néz ki, hogy a Barcelona klasszisa egy új trófeát is betehet majd a vitrinbe, mindenesetre Zsóri Dániel ötszörös szorzója meglehetősen csábító lehetőség.

 

Mit gondoltok, van esélye a magyar fiúnak?

 

 

 

{"headTitle":"Puskás-díj 2019","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-09-23 20:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Lionel Messi","odds":"1.33","customLink":"https://dspk.kindredplc.com/redirect.aspx?pid=30775465&bid=19694","livebetLink":"","bookmaker":""},{"eventTitle":"Fernando Quintero","odds":"3.5","customLink":"https://dspk.kindredplc.com/redirect.aspx?pid=30775465&bid=19694","livebetLink":"","bookmaker":""},{"eventTitle":"Zsóri Dániel","odds":"5","customLink":"https://dspk.kindredplc.com/redirect.aspx?pid=30775465&bid=19694","livebetLink":"","bookmaker":""}]}

 

megosztom